PÜNKÖSDI ZENEI NAPOK A MAGVETŐ HÁZBAN CSÖMÖRÖN

A zeneművészet kiemelkedő alkotásai világhírű művészek előadásában csendülnek fel három estén keresztül jövő péntektől vasárnapig Csömörön.  Az idén elsőként megrendezett esemény minden ízében különlegesnek ígérkezik, a felnőtteket koncertekkel, a gyerekeket pedig matiné előadással várják.

Az idén útjának induló csömöri Pünkösdi Zenei Napok elsősorban a klasszikus zene rajongóit, és azokat is várja, akik még csak most ismerkednek a műfajjal.

Az esemény megálmodója Esztergály Előd csömöri református lelkész, a zenei programsorozatot pedig az esemény házigazdái, egyben művészeti vezetői Simon Izabella és Várjon Dénes állították össze, akik a világ legrangosabb zenei fesztiváljainak és a legjelentősebb koncerttermeinek állandó fellépő művészei.

A rendkívül gazdag programban Bach, Mozart, Kurtág, Beethoven, Schubert, Schumann, Mahler, Liszt alkotásai mellett elhangzik egy válogatás a Genfi zsoltárokból is. A koncertsorozat első estéjén Mozart művei állnak majd a középpontban, másnap Mahler első szimfóniája csendül fel a nagyon ritkán hallható négykezes átiratban, az utolsó napon pedig a Genfi zsoltárok mellett a látogatók részesei lehetnek olyan ritkán hallható zeneszerzők orgonaműveinek is, mint Anthoni van Noordt és Charles Tournemire.

A művészeti vezetőkhöz olyan világhírű előadók csatlakoznak, mint Keller András hegedűművész, Pálúr János orgonaművész, Érdi Tamás zongoraművész, Kaczander Orsolya fuvolaművész, Tímár Sára énekes és Kovács István operaénekes. A Fesztivál közreműködői között nagy örömmel üdvözölhetünk fiatal előadókat is, az elmúlt években rendkívül sikeres Korossy vonósnégyest, valamint Karasszon Eszter csellóművészt.

A szervezők a gyermekek számára is készülnek egy különleges programmal. Június 25-én, szombat délelőtt 11 órakor matiné koncerttel várják az 5-12 év közötti gyermekeket, amely a szeretet és a barátság témáját járja körül a zene és a társművészetek segítségével.

„Hosszú évek óta Csömör az otthonunk és különösen kötődünk ehhez a gyönyörű faluhoz, ahol legnagyobb örömünkre idén díszpolgárokká választottak minket. Régóta formálódik bennünk egy olyan nyári fesztivál gondolata, amelyet „itthon” tudunk megvalósítani. Ezért is hatalmas öröm számunkra, hogy Esztergály Előd csömöri református lelkész felkérésére és segítségével a gyönyörű, új református templomban idén megvalósulhat ez a régóta dédelgetett álmunk. Nagy szeretettel, kiváló művészekkel és gyönyörű programmal készülünk erre a 3 napra” – tette hozzá Simon Izabella, az esemény egyik házigazdája.

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.06.13.

Back To Top