Passiójáték Magyarpolányban

Augusztus 19.-29. között ismét Magyarpolányi Passió. A passiójátszás hagyománya Magyarpolányban a 1990-es évek elejére nyúlik vissza. A település 1993-óta ad otthont a passiójátéknak, melyet a hagyományhoz híven a falu lakói adnak elő festői szépségű kálváriadombjukon. A Polányi Passió avagy Magyarpolányi Passió már több változatban is megrendezésre került fennállása óta, más-más rendezők elképzelése alapján mutatta be Jézus szenvedéstörténetét.

Magyarpolány egy igazi csodafalu, ahol az is megtörténhet, hogy reggel még péksütit veszünk a hölgytől, aki este már Mária Magdolna szerepében nyújt felejthetetlen alakítást a nézőknek. A Passió játékok alkalmával a falu lakói profi színészekké alakulnak át, és a Kálváriadomb festői környezetében varázsolnak vissza minket a bibliai időkbe. Így fordulhat elő az, hogy a naplementét követően a pék, a hentes, a mezőgazdász, a polgármester…, kicsik és nagyok Húros Annamária korhű jelmezeibe bújva a kort megidéző díszletek között az amatőr színjátszás magaslatait tárják elénk.

Az előadásokon kizárólag Jézus szerepében láthatunk hivatásos színészt. Dávid Roland énekes-színészt – akit idén második alkalommal láthatunk a darabban – mondhatni Isten is erre a szerepre teremtette; karakterével hitelesen formázza meg Krisztus történetét az utolsó vacsorától egészen a mennybemenetelig. A Veszprém megyében található, Európa Nostra-díjas helységben a passiójátszás hagyománya egészen a ’90-es évek elejére nyúlik vissza.

2015-től megújult formában várják a nézőket. Az új rendezésű darab forrásanyagaként a szövegírók (Katona Imre, Németh Ervin és Pataki András) a XVII. századi passiójátékokat, a csíksomlyói misztériumokat, valamint a Károli Gáspár fordításában készült Bibliát használták.  A Magyarpolányi Passióban meghatározó szerepet kapnak az élőzenés dalok, melyeknek zeneszerzője Szarka Gyula, Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja. A darab rendezője 2015 óta Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója, Jászai Mari-djías rendező.

A passiójáték szervezője Grőber József, akitől azt is kérdeztük a Papagenoban, mi vonzza a helyieket évről évre a Passióhoz?

Back To Top