PAPAGENO KLASSZIK

10 és 12 óra között ismét jelentkezik a Papageno Klasszik, a Klasszik Rádió 92.1 kulturális ajánlóműsora.

 

Mikkamakka, Dömdödöm, Bruckner Szigfrid, Ló Szerafin, Aromo, Vacskamati, Nagy Zoárd, Szörnyeteg Lajos...ugye mindenkinek ismerősek ezek a nevek? Lázár Ervin Kossuth-díjas író 1985-ben megjelent gyerekregénye most tényleg életre kel az erdőben a Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés segítségével. Augusztus 16, 17 és 18-án egy egész estés családi program vár minden vállalkozókedvű kicsit és nagyot a Lóvasútnál és a mögötte elterülő kiserdőben. A program egy fél órás interaktív kalandjátékkal veszi kezdetét, amelyben minden kalandra vállalkozó gyerek Maminti, a kicsi zöld tündér lesz rövid időre. A küldetés célja, megszerezni a világ megmentéséhez szükséges varázsigét.A játék során ki kell szabadítani a főszereplőt, majd egy rövid túra után mindenki megérkezik az előadás helyszínére. Itt, e rejtett pagonyban megismerhetjük a Kerek Erdő lakóinak történetét, és ha lement a nap, a varázsigét is meglelik a játszótársak.
Ajánlatos kiránduló felszereléssel és zseblámpával érkezni, hiszen sötétedéskor indul a móka. A küldetés teljesítéséhez szükséges egy 10 perces kisfilm előzetes megtekintése, hiszen az ebben szereplő információk fontosak. A Küldetés résztvevői Borsi-Balogh Máté, Domokos Zsolt, Feczesin Kristóf, Hartai Petra, Herman Flóra, Kókai Tünde, Prohászka Fanni. Maminti, a kicsi zöld tündér: a küldetésre vállalkozó nézők, zene Kákonyi Árpád. Kókai Tünde színművésszel, az előadás rendezőjével arról is beszélgettünk, hogy Lázár Ervin meséje pedagógiai szempontból is fontos üzenete, sőt missziója a közösség erejéről, egymás elfogadásáról, a játékról, amely képes feloldani a feszültséget egy ilyen különleges olvasatban is ugyanaz marad.

A IX. Altalena Zenei Fesztivál augusztus 10 és 13 között zajlik, az idei eseménysorozat középpontjában ezúttal is a klasszikus zene, népi hagyományok és színház áll. A fesztivál különlegessége, hogy a telki Kodolányi János Közösségi Ház mellett házi koncertekre is sor került, ahol szűkebb körű nézőközönség előtt, intimebb környezetben is hallhatók voltak a koncertek. A fesztivál művészeti vezetői Balog Alexandra és Berecz Mihály zongoraművészek. Az Altalena zenei közösség (korábban International Young Soloists) 2015 óta teremt lehetőséget, hogy Európa ifjú tehetségei egymásra találhassanak, külön figyelmet fordítva arra, hogy szóló, és kamarazenei és zenekari területen is lehetőséget kínáljon a közösség fiatal zenészei számára. Az Altalena olaszul mérleghintát jelent, és szimbólumként utal mindarra, amit a közösség tagjai képviselnek, és a közönségükkel is szeretnének megismertetni: az előadók és a közönség, a művésztanárok és a diákok, a hagyománytisztelet és az újítás vágya közötti összhangot. A záró nap, augusztus 13-a két kiemelkedő előadást tartogat. 17 órakor Érdi Tamás zongoraestje hallható, Liszt, Debussy és Kodály műveivel a Közösségi Ház pajtájában. Az est — és a fesztivál — záró eseménye Mácsai Pál „Azt meséld el, Pista” című előadása, amelyet az író szavaiból Bereményi Géza és Mácsai Pál állított össze. „ Mi lenne, ha Örkény István egy nap újra megjelenne, egy színházban, egy színészben, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, mesélni kezdené – néha felállna – az életét, azután megint eltűnne? Ezen az estén az író a színész testét ölti magára.” – Az előadás szombat este a Telki Közösségi ház pajtájában – Örkény István születésének 110. évfordulóján – a fesztivál méltó lezárásnak ígérkezik, ahova a szervezők és az Altalena közösség művészei mindenkit szeretettel várnak! Balog Alexandra zongoraművésszel, az Altalena egyik alapítójával arról is beszélgettünk, hogy az elmúlt kilenc évben voltak-e olyan mérföldkövek, amely alapvető változást hoztak a fesztivál életében, például azért, mert professzionálisabbá vált, vagy, mert olyan művészek is elfogadták a meghívást, akikre korábban álmukban sem gondoltak az alapítók?

 

Augusztus 26 és 28 között már a nyár búcsúztatására készülünk, s ebben a tavalyi évhez hasonlóan most is segítségünkre lesz az Eötvös10 egy grandiózus összművészeti fesztivállal. A TE!Feszt a Kodály köröndtől az Izabella utcáig: a főváros legizgalmasabb színházait, a legjobb zenekarokat, a legizgalmasabb gyerekprogramokat kínálja kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A TE!Feszt idén is nagy hangsúlyt fektet a fővárosban működő civil szervezetek felkarolására, ezért közel harminc civil csapat is az Eötvös10-zel tart érzékenyítő programokkal, beszélgetésekkel, különféle játékokkal, bemutatókkal, de a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár legújabb színhelye, a terézvárosi Körúti Könyvtár is izgalmas programokkal érkezik a fesztiválra, de lesz lesz kínai sárkányozás, kalligráfia oktatás, segítőkutya-bemutató, táncoktatás, gyerekjátékok, vetélkedő, városvédő séta és még állattartási tanácsadás is. A zene most is nagyon fontos szerepet kap, a TE!Feszten koncertet ad: Magna Cum Laude, Karácsony János és a Midlife Crisis, Romengo, a 2021-es X-Faktor győztese, Alee, Harmadik figyelmeztetés, Danubia Zenekar, Átrium Staff Zenekar, Leah Finol és Macsotay Guillermo spanyol világhírű művészek, valamint a Strokes Ütőegyüttes. A Te! Feszt programjairól Fülöp- Lehoczky Rellával, az Eötvös10 kommunikációs vezetőjével beszélgettünk.

Adás: 2022.08.13.

Back To Top