OSZVALD MARIKA ZSORZSI NAGYMAMA SZEREPÉBEN A MÁGNÁS MISKÁBAN

 

A Budapesti Operettszínházban januárban hat alkalommal lesz látható a Mágnás Miska, amely a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve. Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja már Zsorzsi nagymama szerepében látható és hallható – a hétfői Reggeli Expressben vele beszélget Szerémi Nóra. A darab bemutatója 19 évvel ezelőtt, 2003-ban volt.

A Mágnás Miska újra és újra repertoárra kerül zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor olyan pompás, örökzöld számainak, mint például A nő szívét ki ismeri, az Úgy szeretnék boldog lenni vagy a Cintányéros cudar világ.

Talán ez a műfaj egyetlen olyan darabja, melynek komikus figura a címszereplője. Miska, a talpraesett lovászfiú, a „vazsmegyei gyerek” pillanatok alatt, a szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres-talpas párjából, Marcsából is estélyi ruhás, flancos dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba.

Mindez azért történik, mert a rátarti család hallani sem akar arról, hogy Baracs, az egyszerű tiszttartó lányukat, Rolla grófnőt vegye feleségül. Óriási szerencse, hogy a kleptomániás nagymama, nem törődve efféle előítéletekkel, a fiatalok mellé áll, így az operett felhőtlenül juthat el a vidám fináléig.

Műsor: Nyitány
Adás: 2022.01.24.
Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top