OLIVER! – SZENTE VAJK RENDEZÉSÉBEN A MAGYAR SZÍNHÁZBAN

 

A Magyar Színház nemrég mutatta be az Oliver! című musicalt a Jászai Mari-díjas Szente Vajk rendezésében. Charles Dickens nagysikerű regénye, a Twist Oliver számos művészt megihletett már, festmények, filmfeldolgozások, színpadi adaptációk születtek. A brit Lionel Bart 1960-ban írta meg az Oliver! című musical szövegkönyvét és zenéjét, amely azóta is akkora sikerrel fut, hogy Andrew Lloyd Webber egyenesen a „modern brit musical atyjának” nevezte Bartot. Az előadás 1963-ban, David Merrick rendezésében hatalmas sikerrel debütált a Broadwayn, majd egyike lett a világ legismertebb musicaljének.

 

Az előadást a hagyományos, történelmileg hű megközelítés és a modernitás, a 21. századi színpadtechnika és látványvilág egyaránt jellemzi. Az alkotók testközelbe hozzák a 19. századi Londont, annak ködös, veszélyes, realisztikus és sötét oldalával, miközben a jó olthatatlan világosságára és győzni akarására helyezik a hangsúlyt.

A Magyar Színházban futó musical kettős szereposztással várja közönségét. A címszerepben Farkas Olivér és Holló-Zsadányi Norman, Fagin szerepében Harsányi Attila és Feke Pál látható. A történet rosszfiúja, Bill Sikes bőrében Pavletits Béla és Adorjáni Bálint áll a színpadon. A musical női főszereplőjét, Nancyt Kovács Gyopár, valamint a belga származású színész és énekesnő, Stéphanie Schlesser alakítja. A darab fordítója Hamvai Kornél, a dalszövegeket Tompa Péter jegyzi. A koreográfus Túri Lajos Péter, az előadás zenei vezetője pedig Drucker Péter. A monumentális díszletet Rákay Tamás álmodta meg, a jelmezek Kovács Yvette Alida munkái, az élő zenekar által megszólaltatott dallamok pedig különleges atmoszférát teremtenek.

Harsányi Attila Jászai Mari-díjas színművészt a Papagenoban arról is kérdeztük, mi volt a rendezői koncepció központi témája. Az 1838-as Dickens-regény előszavában „lopott áruk átvevőjeként” írják le Fagint, olyan személyként, aki gyerekekből csinál bűnözőt és kegyetlenül bánik velük, s Dickens egy valaha élt személyről, Ikey Solomonról formázta. Vajon mi az ő igazsága a darabban?

PAPAGENO – Háver-Varga Mariann-nal
Adás: 2022.04.09.

Back To Top