„NÖVÉSBEN VAGYUNK” – SZÁMOS ÚJ FEJLESZTÉS ÉS PROGRAM VÁRHATÓ A „MARCZI” ÉLETÉBEN

 

Már a hetvenes évek közepére fogalommá vált a „Marcziként” emlegetett ifjúsági ház, ahova akkor a fiatalok tömegeit Cseh Tamás előadóestjei és a dzsesszklub vonzotta, vasárnaponként Másik János zenekara, az Interbrass együttes játszott, de rendszeres fellépőnek számított a házban a Bojtorján, a Benkó Dixieland Band, a Kolinda és a Kaláka is. Az intézmény már akkor számítástechnikai tanfolyamot indított, amikor egy átlagos halandó még nem is látott számítógépet. 

 

Mivel 1989-ben megszűntek az úttörőházak, az épületnek ez a részlege Szivárvány Gyermekház néven működött tovább. Tevékenységében előtérbe került az oktatás. Az Ifjúsági és Szivárvány Gyermekház „fúziójára” 1992-ben került sor, és ekkor lett az intézmény neve Marczibányi Téri Művelődési Központ. A tartalmi munka mellett az épület is folyamatosan alakult, nem csupán a színházterem lett korszerűbb, a mozgáskorlátozottak számára liftet építettek, a hátsó parkban játszótér épült.

A Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Klebelsberg Kultúrkúria 2012. július 31-én, mint önálló gazdálkodó intézmények megszűntek, és ugyanezen feladatok ellátására létrejött az önkormányzati tulajdonú II. Kerületi Kulturális Közhasznú és Nonprofit Kft. Az új intézmény a Budai Táncklubot és a Vízivárosi Galériát is magában foglalja. A Marczibányi Téri Művelődési Központ Bel-Buda meghatározó múltú intézménye. Adottságainál fogva továbbra is rendszeres, tematikus eseményeken kínál alkotóközösségi, ismeretterjesztő, művészeti tevékenységeket a gyermekkortól a felnőttkorig, a családoknak pedig szabadidős programokat szervez.

Vámos Ágnes, a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft frissen kinevezett ügyvezetője az Intermezzo vendége. Nagy tervekkel és ambíciókkal kezdett neki a munkának. Lesz szó a hozzájuk tartozó intézmények fejlesztéséről, izgalmas előadásokról és a „Marczi” hagyományairól is!

Műsor: Intermezzo

Adás: Hétfő 16:00

Műsorvezető: Bálint Edina

 

Back To Top