NÉGY ÉVTIZED UTÁN IS CSODÁSAN SZÓL A BUDAPEST RAGTIME BAND

 

Az Intermezzo vendége Gayer Ferenc, a Budapest Ragtime Band bőgőse, zenekarvezető. A Budapest Ragtime Band, a magyar tradicionális jazz-élet talán legpatinásabb együttese 1980-ban alakult főiskolát illetve Zeneakadémiát végzett művészekből. A zenekar célja a ragtime muzsika hagyományainak ápolása mellett több tradicionális amerikai zenei műfaj bemutatása, életben tartása és népszerűsítése a magyar közönség körében. 

 

Később a ragtime-ok mellé swing-melódiákat, dixieland-slágereket és virtuóz hangszerszólókat vettek műsorukba. Az egészen egyedülálló és a negyvenes évek Amerikájában népszerű Spike Jones együttesének show-műsorai adták az ötletet, hogy komolyzenei művek (Kék Duna Keringő, Kardtánc, Monti Csárdás, Brahms: Magyar Táncok, Puccini: Tell Vilmos nyitány Bizet, Rossini, Brahms és Liszt művei stb.) tréfás, humoros „Budapest Ragtime stílusú” feldolgozásait, paródiáit kezdjék megírni és játszani.

Műsoraikban rendszeresen szerepelnek zenei feldolgozások, így például a magyar operett és tánczene szerzők, többek között Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs, Seress Rezső, Zerkovitz Béla, Szenes Iván dalainak ragtime-os, szórakoztató a tőlük megszokott gegekkel tűzdelt átiratai.

Gayer Ferenc nagybőgőművész 1986-ban lett tagja az akkor már jól működő Budapest Ragtime Band-nek, amelynek 1990 óta vezetője. 2013 óta a Jazz Szövetség Alelnöki tagjaként gyakran aktív közéleti szerepet is vállal.

Műsor: Intermezzo

Adás: Hétfő 16:00

Műsorvezető: Bálint Edina

Back To Top