Mától augusztus végéig Zenélő Budapest

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Götz Nándor, a Zenélő Budapest művészeti vezetője, fókuszban a hetedik évadát kezdő Zenélő Budapest.

Ma indul a Zenélő Budapest 2021! A zene varázslatával keltik életre városunk 12 legszebb szabadtéri helyszínét, történelmi tereit augusztus végéig. Az idei évadban közel 350 ingyenes koncerttel készülnek, melyeken minden korosztályt megszólítanak gyerek-, ifjúsági-, klasszikus-, népzenei- és jazz műsoraikkal, valamint saját tervezésű közösségi hangszereik interaktív programjával. Az egyes helyszínek műsora tökéletesen illeszkedik az adott építészeti remekművek múltjához és jelenéhez.

A 2015-ben útjára indult koncertsorozat mára nagy népszerszerűségnek örvend, az évek során a Zenélő Budapest a főváros nyári életének elengedhetetlen részévé vált. Július 1. és augusztus 29. között Budapest 13 kultikus szabadtéri helyszínén jelentkezik a Zenélő Budapest koncertjeivel. Az ingyenes programsorozat a világon egyedülálló módon kelti életre a főváros történelmi, kulturális múltját és jelenét – a hét minden napján világszínvonalú produkciókkal várják a közönséget a zenészek. A Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, a Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokai, a Bazilika előtti harangállvány, a Várkert Bazár több pontja, a Margitszigeti Zenélő Kút és a nemrégiben gyönyörűen felújított Orczy-park adnak helyet izgalmas előadásaiknak.

forrás: http://zenelobudapest.hu/

Back To Top