KEZDŐDIK A XIV. BUDAPESTI NEMZETKÖZI CIRKUSZFESZTIVÁL

 

A Reggeli Express pénteki vendége Grézer József, aki a Fővárosi Nagycirkusz, cirkusz-szakmai vezetője. A témánk pedig a XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál.

Január 11. és 17. között Budapestre figyel a világ! Nívójának köszönhetően a világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált 14. alkalommal rendezik meg Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában, az egész évben üzemelő Fővárosi Nagycirkuszban.

A világ legjobbjai között számon tartott, rangos, nemzetközi elismerésekkel kitüntetett artistaművészek idén négy kontinensről érkeznek, hogy összemérjék egymással kimagasló tudásukat, és bemutassák a magyar közönségnek a cirkuszművészet sokszínű művészeti értékeit.

A produkciókat rangos szakmai zsűri bírálja el: több, mint száz cirkuszigazgató, impresszárió, cirkuszi szakember és művészeti vezető érkezik a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjére több, mint húsz országból.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik különlegessége, hogy a magyarországi utazócirkuszok igazgatói egy külön zsűrit alkotnak, akik szintén díjazzák az általuk legjobbnak ítélt artistaművészeket.

A 2022 januárjában megrendezésre kerülő fesztivál nulladik napján, január 11-én 19 órától a Művésztelepen a Circustheatrum Szentivánéji álmodók című workshopját tekinthetik meg az érdeklődők. Shakespeare klasszikus színpadi műve elevenedik meg a cirkuszban. A színház, a cirkusz, a zene és a tánc ötvöződik különleges összművészeti produkcióvá a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium produkciós projektje, a CircusTheatrum új előadásában.

Január 12-én 17 órától kezdődik a Red Carpet Show, az artistaművészek ünnepélyes bevonulása a Fővárosi Nagycirkusz előtt.
A cirkuszművészet rajongóinak januárban is több alkalommal nyílik lehetőségük megtekinteni az „A” és a „B” versenyprogramokat, melyekben a világ legjobb artistaművészei mérik össze a tudásukat.
Január 14-én 13 órától az ígéretes magyar artistatehetségek mutatkoznak be nem csak a közönségnek, hanem a szakmai kiválóságoknak, cirkuszigazgatóknak és impresszárióknak a Newcomer Show keretében.

A XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 17-én egy nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul. A cirkuszfesztivál műsorvezetője Kelly Endrész Bánlaki lesz, aki többgenerációs, híres magyar és angol cirkuszi családok leszármazottja, színésznő, énekesnő, előadóművész és Maka Gyula, a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja.

A világ egyik legnívósabb cirkuszfesztiválja január 17-én ér véget a 19 órától kezdődő Gála Show-és díjátadó ceremóniával.

https://www.youtube.com/watch?v=hFphF31BPOo

Műsor: Nyitány
Adás: 2022.01.07.
Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top