KEZDŐDIK A KALÁSZI KORTÁRS TÁNCTALÁLKOZÓ

 

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót Budakalászon november 4-6-ig. A szentendrei kistérségben egyedülálló, regionális jelentőségű összművészeti fesztivál a Duna Táncműhely és a Kós Károly Művelődési Ház közös szervezésében valósul meg, és olyan fellépők lesznek jelen, mint a Duna Táncműhely, a Fitos Dezső Társulat vagy a Feledi Project.

 

A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó szervezői a hagyományra visszatekintő, „tradicionális” mozgásformákon alapuló kortárs táncelőadásokat hívnak meg, így igen színes lesz idén is fellépők palettája. Ráadásul a rendezvényen nem csak a felnőttek, de a gyerekek is megtalálhatják a számukra kedves programokat, november 4-én rögtön a Vaskakas Bábszínház Kismalac meg a farkasok című gyermekelőadásával veszi kezdetét az eseménysorozat, melyet két alkalommal is élvezhetnek a legkisebbek. November 5-én olyan produkciókat láthatunk majd, mint a Feledi Project Idők folyamán vagy a Fitos Dezső Társulat Falu című előadása. November 6-án a Duna Táncműhely legújabb bemutatója, A tizedik menyasszony is színpadra kerül, amelynek története egy olyan beavatási rituáléra épül, ahol a házasság előtt álló lány búcsúzik nőtársaitól.

A magyar néptánckincsből merítő előadások után az immár hagyománynak tekinthető Kortárs-néptánc gálát is megrendezik, amellyel lehetőséget teremtenek a néptánc és kortárs tánc határmezsgyéjén dolgozó együtteseknek, előadóművészeknek, valamint a profi és amatőr táncosok és persze az érdeklődő közönség találkozásra.

Juhász Zsolttal, a fesztivál szervezőjével arról is beszélgettünk a Papagenoban, milyen izgalmas az a párhuzam, ahogyan a Találkozó az autentikus folklór mellett, a kortárs táncot is megjeleníti szoros egységben.

Műsor: Papageno

Műsorvezető: H. Varga Mariann

Back To Top