KÉT ÚJ GYERMEKKÖNYVET KÍNÁL A SZÉPIRODALMI FIGYELŐ – NEMCSAK A LEGKISEBBEKNEK

 

A 2002-ben indult Szépirodalmi Figyelő alapvető célkitűzése a gazdag magyar nyelvű könyv- és folyóiratkultúra termésének minél szélesebb, az irodalommal és a kulturális szférával nem szakmai szinten foglalkozó olvasóközönséggel való megismertetése. Ennek érdekében a lap egyfelől több, mint ötven folyóiratot szemléz, másfelől számos saját készítésű rovatot tart fenn, melyek szakmailag is fontos, de a nem szakmabeli olvasó számára is érdekes, olvasmányos írásokat közölnek.

 

A Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadványai elsősorban a hagyományainkat jól ismerő és fontosnak tartó, de a kortárs- és a populáris kultúra aktuális tendenciáira is érzékeny, művelt, kritikusan gondolkodó és párbeszédre nyitott olvasóknak szólnak. Jól tudjuk, hogy a felsorolt értékek elsajátítását már egész kis korban érdemes elkezdeni.

Ebben nyújt segítséget a SzIF azzal, hogy a hazai és a külföldi képregénykultúra kiemelkedő alkotásait közvetíti az olvasók felé, és mindemellett olyan gyerek- és ifjúsági könyveket is megjelentet, melyek igényes formában és tartalommal számítanak az olvasók legfiatalabb generációjának figyelmére. Ezek közül a kisebbeket és a nagyobb gyerekeket is megszólítja két újdonság.

A kamaszoknak szól Ciprian Macesaru Szuper! Csótány lettem című könyve, amely egy 12-13 éves kamasz szemszögéből mutatja meg a kaffkai átváltozást folyamatát, de közel sem drámai, inkább a szuperhős-képregények hősalakjainak átváltozása segítségével, sok humorral láttatva, hogy mindannyian mások vagyunk és ez így jó.

A kisebbeket pedig Berci sárkány, Galóca boszorkány és Teó a kisfiú története varázsolhatja el Buzási Viktória mesekönyvében. A régi sárkányos történetek világát megidéző könyvben a tündérek, lidércek, törpök, ördögök, boszorkányok és sárkányok néha összegyűlnek, hogy hogy a régi idők emlékére varázsoljanak, csereberéljenek. A Boszorkányünnep azonban elrabolják Vargánya nénit, a legidősebb boszorkányt elrabolják. Berci, a sárkány Vargánya néni jó barátja, a szintén boszorkány Galóca segítségével nyomozásba kezd. Közben rátalálnak egy kisfiúra, Teóra, aki érdekes információval szolgál: egy idegen ember gonosz varázslatra készül és ehhez szüksége van egy törpe szakállára, egy garabonciás könyvének lapjára, egy sárkány pikkelyére és egy tündér szárnyára. Berciék elindulnak az új nyomon, bár még nem tudják, hogyan függ össze a két esemény.

Az ünnepekre tökéletes ajándéknak ígérkező könyvekről, a Szépirodalmi Figyelő szerkesztőjével, Vass Norberttel beszélgettünk.

Back To Top