Júniusban Szabadtéri Játékok a Skanzenben

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Ivancsics Ilona színművész, művészeti vezető, fókuszban a Szabadtéri Játékok a Skanzenben.

Első alkalommal szervez színházi fesztivált az Ivanics Ilona és Színtársai a Szentendrei Skanzenben június 18. és 28. között. Az előadások szabadtéren, az Amfiteátrumban lesznek.

Ivanics Ilona és Színtársai alkotóműhely idén ünnepli 15. születésnapját, missziójuk, hogy minőségi felnőtt előadásokat biztosítsanak a színházkedvelő, kultúra szerető Dunakanyar közönségének. Idén első színházi fesztiváljukat szervezik, ami Szabadtéri Játékok a Skanzenben címen öt előadással debütál. A fesztiválra Fekete István – Neumark Zoltán: A koppányi aga testamentuma ősbemutatója (június 18.) mellett családi programokkal is készülnek.

A fesztivál második előadása június 20-án a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátéka lesz. Salgótarján első, önálló státuszú színháza 2012-ben alakult, elsősorban nógrádi vagy Nógrád megyéből elszármazó művészekkel dolgozik.

Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek című darabjával folytatódik június 23-án a program, amit a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház társulata hoz el a skanzenbe. Ezt a darabot „otthon” már játszották, és nagyon szerette a közönség.

Június 25-én a Váci Dunakanyar Színház Szigligeti Ede – Mohácsi testvérek – Horváth János Antal darabját, a Liliomfit varázsolja az Amfiteátrum színpadára, ami a színház idei első önálló produkciója.

Az utolsó vendégprodukció június 27-én az Ezerarcú Délvidék – Dunamenti táncparádé lesz, a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. A darab magyarok, szerbek, horvátok, németek, románok sokszínű tradicionális kultúráját mutatja be.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a Szabadtéri Játékok a Skanzenben első évétől az ország minden tájéka képviselve lehessen egy-egy kiváló produkcióval. Céljaik között szerepel, hogy igazi magyar drámakincseket vigyenek színre, és hasonló értékrendben gondolkodó társszínházakat

Back To Top