JÁNOS VITÉZ, AHOGYAN MÉG SOHA NEM LÁTHATTUK

 

Az esztendő egyik legkülönlegesebb darabjával, egy élőzenés tánckölteménnyel készül a Varidance és a Bartók Táncszínház társulata: a Vári Bertalan vezette csapat Petőfi Sándor, 1844 novemberében pár hét alatt papírra vetett művét, a János Vitézt viszi színpadra, február 20-án, két alkalommal is. Ebből az alkalomból beszélgetünk a Reggeli Expressben ezúttal az alkotóval, Vári Bertalan Harangozó díjas táncművésszel, koreográfussal, a társulat vezetőjével.

 

Az 1904-es, Kacsóh Pongrác által megzenésített darab hangszerelését Szirtes Edina „Mókus” alkotta meg, aki mindezt a kultikus „Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák” zenekarának tagjaival kiegészülve adják elő.

A kivételesen szerencsés csillagzat alatt megköttetett társulás egészen egyedi hangzást, látványvilágot varázsol az egyik legismertebb magyar irodalmi alkotásból. Ezzel pedig sikerül elérnie azt a különleges bravúrt, hogy a mindenki által ismert darabot egy teljesen új, egyedi nézőpontból mutatja be és ejti ezzel rabul a minőségi magyar kultúra rajongóit. Felejtsük el, amit eddig a János Vitézről tudtunk, kényelmesen dőljünk hátra, adjuk át magunkat nyitottan a különlegesnek, az eredetinek, az újnak, hiszen ezek a csodálatos művészek úgy vezetnek át egy addig nem látott világba dallamokkal, énekkel, tánccal, a csizmák koppanásával, ahogyan Kukoricza Jancsit földi kalandjait követően átvezeti sorsa Tündérországba.

A fojtó kánikula után a felszabadító zápor. A némaság és a csend után a zene és a tánc. A hosszú túra után a domboldalon felfrissítő forrásvíz. Ugyanez mindannyiunk számára a karantén után a János Vitéz.

NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2022.02.17.

Back To Top