JAKAB EDIT, AZ UNCLE ZSIGA ALKOTÓJA A PAPAGENO VENDÉGE

 

Jakab Edit amerikai és magyar filmrendező, író, nyelvész, tolmács, újságíró Debrecenben született, első diplomáját a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-orosz-finnugor nyelv és irodalom szakán kapta. Gyerekkora egy részét Finnországban töltötte, élt Berlinben, tanult fél évet Moszkvában, a második diplomáját az Indiana Egyetemen szerezte, New York volt az álma, itt is élt, a Princeton Egyetemen PhD-t szerzett szláv nyelvészetből, tanult a Harvardon…

 

Tanulmányait az Egyesült Államokban folytatta, ahol a Princeton Egyetemen szerzett elméleti és szláv nyelvészetből Ph.D.-t. Posztdoktorális kutatását Montreálban végezte, ahol a tanítás, tolmácsolás és újságírás mellett fordított is, többek között franciaországi és québec-i kortárs szépirodalmat franciáról magyarra, valamint magyar írásokat angolra. Nyelvészetet és oroszt tanított a Concordia Egyetemen.

Volt az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, és a Balassi Intézet kiküldetésében a pozsonyi Comenius Egyetem magyar vendégtanára. Több, mint egy évtizede tudósít kanadai kulturális eseményekről a magyar sajtónak, főleg filmről és jazz-ről. Tíz nyelven beszél. Ír maga is, verset, prózát, forgatókönyvet, és filmrendezéssel is foglalkozik.

Maradék szabadidejében egy jazz-zenekarban zongorázik. Rövidfilmesként olyan alkotásokat készít, melyek középpontjában az emberek közötti, meglehetősen bonyolult viszonyrendszerek és a társadalmi igazságtalanságok állnak. Jakab Edit amerikai és magyar filmrendező, író, nyelvész, tolmács, újságíró Uncle Zsiga című, Bordán Lili és Gyabronka József főszereplésével forgatott alkotásával az Isztambuli Nemzetközi Filmfesztiválon két díjat is besepert – köztük a legjobb rövidfilmért járó elismerést is. A filmet rendezőként és producerként is jegyző Jakab Editnek az Uncle Zsiga a vizsgafilmje, a hatodik filmje, s egyben már az ötödik diplomamunkája is.

Nemcsak rövidfilmes alkotónak tartja magát, mint mondja, már megírta az első nagy forgatókönyvét, és ahogy összejön rá 2 millió dollár, azt szeretné leforgatni: Budapesten és New Yorkban! Jakab Edit az emberek közötti mély, bonyolult kapcsolatokat jeleníti meg filmjeiben. Az Uncel Zsiga forgatókönyvét Bak Zsuzsannával írta, az ihletet Csák Géza Szókratész elbeszélése adta, ami egy apa-lánya kapcsolatról szól, de a végeredményt teljesen más irányba vitték el. A forgatást teljes női stábbal kivitelezte, ami egy filozófiai és elvi elhatározás volt, mert még mindig nehéz a nők helyzete a filmiparban, vallja Jakab Edit. Szinte minden benyújtott pályázatot megnyert, Ohióba repítette a színészeket, valamint Csepeli Eszter operatőrt, az utómunkához pedig nagy tapasztalattal rendelkező és a filmiparban ismert munkatársakat talált, köztük a vágót, Ruszev Szilviát.

Jakab Edittől azt is kérdeztük a Papagenoban, hogy miért a rövidfilmet választotta, amely egy meglehetősen nehéz műfaj?

Műsor: Papageno

Műsorvezető: H. Varga Mariann

Back To Top