Irodalom Éjszakája a Cseh Centrum szervezésében

Az Impresszióban Bálint Edina vendége Gál Róbert, a budapesti Cseh Centrum programszervezője, a beszélgetés apropója, hogy szerdától péntekig tartják Belső-Erzsébetvárosban az Irodalom Éjszakáját.

A fővárosi közönség kedvelt irodalmi happeningje a tavalyi kényszerű online változat után végre visszatér a város tereibe. A kortárs irodalom iránt érdeklődők 24 ország 25 írójának a „VÉSZKIJÁRAT” témához kapcsolódó szövegeit hallgathatják meg három estén keresztül 19:00 és 23:00 között a Belső-Erzsébetváros különböző helyszínein. A szemelvényeket az Orlai Produkció, a Gólem Színház és az Egyéjszakás Kaland nevű alkalmi formáció színészei olvassák fel.

Az esemény különlegessége, hogy az élő irodalmi élményen túl a város kulturális sajátosságaira is fel szeretné hívni a figyelmet, így évről évre új városrészbe vándorol. A rendhagyó helyszínek között szerepel többek között a hivatalosan csak 2021 szeptemberében megnyíló, a Gólem Színházat és a Zsidó Előadóművészeti Központot egyesítő Gólem Központ, de a széles közönség számára nem látogatható, a letűnt idők sajátos pompáját megidéző Akácfa utcai BKV-székház Egri terme is. A 8 helyszínen párhuzamosan zajló felolvasásokat tetszés szerinti sorrendben lehet meghallgatni: a helyszíneken és a rendezvény honlapján elérhető térkép segítségével mindenki maga állíthatja össze az aznapi irodalmi barangolásának útvonalát.

Az irodalmi művek ismert színészek hangján szólalnak meg. Molnár Piroskát, Hegedűs D. Gézát és Kálid Artúrt is említhetjük, de képviselteti magát a fiatalabb generáció több népszerű tagja is. A három színtársulat egyedi arculatának köszönhetően mindegyik nap kicsit más élményben részesülhetnek a látogatók. Idén először az akadálymentesség is hangsúlyt kap: mindhárom napon lesz olyan felolvasás, amelyet jeltolmács közvetít a siketek és nagyothallók számára, a vakok és gyengénlátók helyszínek közti közlekedését pedig hangostérkép segíti. Az első Irodalom Éjszakáját 2006-ban Prágában rendezték meg, magyarországi megvalósítását a budapesti Cseh Centrum kezdeményezte.

Back To Top