HÚSZ ÉVES A MALADYPE SZÍNHÁZ

 

Jubileumhoz érkezett a Maladype Színház. A társulat elmúlt húsz évéről és a tervekről Balázs Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendezőt, a Maladype Színház művészeti vezetőjét kérdezi Bálint Edina az Intermezzoban.

 

A társulat idén ősszel sem fékez, most tértek haza egy igen sikeres európai körről: megjárták a lengyelországi Via Carpatia Nemzetközi Fesztivált, ahol az Augusztus című darabot játszották, útba ejtették Olaszországot és Szerbiát is!

Péntek este Miskolcon újra Augusztus lesz, de Budapesten is meg lehet nézni a társulatot, hiszen jövő szombaton a Fészek Művészklub Színháztermében az Yvonne című „összművészeti-varietét” állítják színpadra.

„Hol van az a törvény, melynek lélektelen eszközként kell alávetni magam, s nem szabad emberként?” – kérdi Fülöp herceg a dráma elején. Yvonne-nal való találkozása után a trónörökös úgy érzi, fel kell lázadnia minden konvenció ellen. Szabadságvágya a társadalmi normák kötöttségein túl az ösztönök és az emberi természet korlátait is feszegeti. Eljegyzi Yvonne-t, aki így bekerül a királyi udvarba, s ettől kezdve a próbakő szerepét játssza: Yvonne-hoz fűződő kapcsolatában a történet valamennyi szereplőjének felelnie kell a Fülöp által feltett kérdésre. Yvonne néma jelenléte katalizátorként hat. Szerepe nem egyéb, mint egy színpadi séma megtestesülése. Yvonne mint drámai alak nem létezik, csak mint szerep.

Az Yvonne a lengyel Witold Gombrowicz 1958-as műve alapján készült, aki hazájában igazi kult-szerzőnek számít.

Műsor: Intermezzo

Beszélgetés: péntek 17:00

Műsorvezető: Bálint Edina

Back To Top