GÓBI RITA TÁNCMŰVÉSZ A MÚZSA VENDÉGE

 

A pénteki Nyitányban a Múzsa rovatba Góbi Rita táncművész, koreográfus, táncpedagógus érkezik, aki a táncnyelv sajátos részét kutatja.

 

Góbi Rita munkáira egyként jellemző a bátor kísérletezés és a koreográfia precíz kidolgozottsága. Stílusában jelen van a geometria, a minimalizmus, a redukcióra való törekvés. Koreográfiai koncepcióját az ösztönös, a monoton és ismétlődő, miniatűr mozgásokból kibontakozó test- és állapotváltozások összehangolása jellemzi, mozdulatsorai lassan és következetesen transzformálódnak. Előadásaiban a mozgás, a zene és a vetített látványvilág, fénytechnika szoros összhangja teremti meg a darabok futurisztikus atmoszféráját. Egyedi technikáját folyamatosan fejleszti, mely minden egyes koreográfiájában visszaköszön.

Vajdaságban, Újvidéken született, itt kezdte tánctanulmányait is, majd a Magyar Táncművészeti Főiskolán diplomázott Budapesten.

Pályáját a Pécsi Balettnél kezdte, majd „betáncolta” a független táncszcénát – táncolt a Bozsik Yvette Társulattal, Szabó Réka TünetEgyüttesével, az Andaxínházzal, a Természetes Vészek Kollektívával és a Duda Éva Társulattal. Emellett epizódszerepeket kapott játékfilmekben (például szerepelt Jancsó Miklós Ede megevé ebédem című filmjében), majd 2006-ban megalapította a Góbi Rita Társulatot. Több teljes estés koreográfiát alkotott meg, az utóbbi években külföldi partnerekkel. 2017-ben készült Reptében című szóló előadásával bekerült az Aerowaves Twenty18 válogatásába, illetve 2018-ban megkapta a Lábán Rudolf-díjat. 2018-ban és 2019-ben két japán koprodukciót alkotott – Vibration és Freestyle címmel. Előadásaival folyamatosan turnézik világszerte.

Társulati tevékenysége mellett rendszeresen hívják meg vendégkoreográfusnak kortárs színházi- és bábszínházi előadásokhoz, továbbá a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tánctagozatos tanára. Rendszeresen tart workshopokat Magyarországon és külföldön egyaránt.

Műsor: Nyitány

Kezdés: péntek 7:00

Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top