FOSKOLOS HEGEDŰGÁLA, ÚJ ELŐADÁSOK A MÜPÁBAN ÉS KERTMŰVÉSZET A NYITÁNYBAN

A keddi Reggeli Expresszben a jubileumi Foskolos hegedűgáláról beszélget Szerémi Nóra vendégeivel. Azután Káel Csabát, a Müpa vezérigazgatóját kérdezzük a megújult jegyeladási rendszerről, és az évad újdonságairól. A Premium es Terra rovatban pedig egy olyan kertművészeti konferencia lesz a téma, amelyen a zene is nagy szerepet kap.

 

FOSKOLOS HEGEDŰGÁLA AZ URÁNIÁBAN

Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Foskolos Péter Hegedűgálát. A jubileumi koncertre október 1-jén az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor. A görög származású magyar hegedűművész az est folyamán kilenc itthon és külföldön is elismert szólistát lát majd vendégül. A változatos műsort főként a romantikus zeneirodalomból válogatták össze. A gála fellépői között olyan nemzetközi hírnevű hegedűművészek szerepelnek, mint Kállai Ernő, Junior Príma díjas művész, Lendvay József, Liszt Ferenc- és Paganini díjas érdemes művész és Zalai Antal. Az est karmestere Kovács János, Kossuth- és Príma díjas érdemes művész lesz. Emellett a jubileumi gálán közreműködik a Duna Szimfonikus Zenekar. A Reggeli Expresszben Foskolos Péter hegedűművész személyesen, Bodor János hegedűművész és Kovács János karmester pedig telefonon csatlakozott be a beszélgetésbe.

 

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA A MŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS ÉLETBEN – ÚJDONSÁG A MÜPA JEGYÉRTÉKESÍTÉSI RENDSZERÉBEN

Magyarország egyik legismertebb és legmodernebb kulturális intézményeként a Müpa a kezdetektől arra törekszik, hogy az innováció és a kreativitás ne csupán a programkínálatban, de a teljes Müpa-élmény során is maximálisan megmutatkozzon. A Müpa hazánkban az elsők között – egyes előadásainak jegyértékesítésére – bevezeti a keresletalapú, dinamikus árképzést. A Müpa fennállása óta tudatosan feladatának tekinti, hogy modern és ötletgazdag megoldásokkal kényelmesebbé és élvezetesebbé tegye nézői mindennapjait, és ebben éppen úgy támaszkodik a nézői igényekre és visszajelzésekre, mint a napjainkban elengedhetetlen adatvezérelt technológiai megoldások hatékony alkalmazására. A dinamikus árképzés bevezetése e kettőt ötvözi. Arról, hogy az új rendszer hogyan érinti a nézőket és milyen előadásoknál találkozhatnak vele a jegyvásárlók, illetve milyen nagyszabású produkciók várhatók a Müpa idei évadában, Káel Csabával a Müpa vezérigazgatójával beszélget Szerémi Nóra.

KERTMŰVÉSZET ZENÉVEL FŰSZEREZVE ESZTERHÁZÁN

A kertművészet és a zene kapcsolatáról szól az idei Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Konferencia. A szeptember 29-30-án és október 1-én, Fertődön rendezett szimpóziumnak a Magyar Kertörökség Alapítvány a fő szervezője, amelynek az Esterházy kastély-kert együttes szolgál helyszínül, amely a zenei klasszicizmus atyjának, Joseph Haydn-nak is csaknem három évtizedig otthont adott. A konferencián a tájépítészet, az örökségvédelem, a zeneművészet és kulturális turizmus szakértőit szólítják meg, a tudományos áttekintésen túl betekintést nyújtva a kertörökség számára is hasznos aktuális trendekbe. A konferenciához a nagyközönség számára is látogatható programok kapcsolódnak, így a többi között Kalafszky Adriána és a Savaria Barokk Zenekar előadása, Bősze Ádám előadása a Mendelssohn család parkjáról illetve Karcis Gábor fényfestő művész Haydn zenéje nyomán az Esterházy-kastélykert növényeire alkotott improvizációjára. Október elsején, a Zene Világnapján pedig családi nappal várják az érdeklődőket. A Premium es Terra rovatban a konferenciáról és a kísérő programokról Sólyom Barbara tájépítésszel, a Magyar Kertörökség Alapítvány projektvezetője és Kalafszky Adriána énekművész mesél a konferencia programjáról.

NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2022.09.27.

Back To Top