FELTÁRVA! ……..AVAGY MÉG MINDIG VAN ÚJ A FÖLD ALATT

A BTM Aquincumi Múzeum új időszaki kiállítása egy régi sorozat tematikáját elevenít fel – néhány új csavarral.

Szokásuk volt időről-időre egy-egy tárlattal beszámolni arról, milyen új eredményekkel és kiemelkedő leletekkel szolgáltak az ásatások, melyeket Budapest területén végeztek. Fővárosunk területe ugyanis az elmúlt évezredek során változó mértékben, de folyamatosan lakott volt, és minden építkezés újabb lehetőséget szolgáltat arra, hogy bepillantsunk ezekbe a letűnt korokba.

A látogatók most kicsit a régészek bőrébe bújhatnak, és elmerülhetnek a városi ásatások miliőjében. Ebben maguk a tárgyak lesznek leginkább segítségükre, amelyek az elmúlt évek jelentősebb ásatásain láttak napvilágot.

Ezek közül is kiemelkedik három ásatás, amelyek a Bem téren, a Bécsi úton és Folyamőr utcai volt szeszgyár területén zajlottak, és az őskortól a középkorig szinte minden időszakot érintő leletanyaguk nyújtja a kiállítás gerincét.

A tárgyak önmagukban is különös történeteket mesélnek, például egy csúnyán elfajuló római kori peres ügyről, egy őskori szertartás előkészületeiről, vagy éppen a török kori Buda nem túl legitim pénzforgalmáról.

Együttesen azonban feltárják fővárosunk egy-egy területének komplex történelmét. Figyelemmel kísérhetjük, hogyan váltak az évszázadok folyamán temetők falvakká, majd ismét temetőkké, valamint hogy ezek a területek hogyan helyezkednek el a mai városképben.

 

Vendégünk:  Kelemen Zsófia kurátor

INTERMEZZO – Bálint Edinával

Adás: 2023.06.05.

Back To Top