FAZEKAS GERGELY A KLASSZIK PORTRÉ VENDÉGE

 

A Klasszik Portré keddi vendége Fazekas Gergely zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense.

Fazekas Gergely zenetörténész orvos családba született, így viszonylag hamar eldöntötte, hogy orvos, az nem lesz. A klasszikus zene iránti elköteleződése 14 éves korában – majdhogynem az egyik pillanatról a másikra dőlt el -az addig pop zenét hallgató, és rock zenekarban játszó Fazekas Gergely onnantól kezdve tudta, hogy ezzel van dolga – ha már zenész nem lesz belőle.

Először filozófia szakon kezdte az egyetemet, amit zenetörténész szakon folytatott, és végül azt is fejezte be. Munkája során sokat foglalkozik fiatalokkal, a vallja, hogy a kamaszok ellenérzése a klasszikus zenével szemben igenis feloldható.

„Tanárnak lenni ugyanis nemcsak azt jelenti számomra, hogy az ember szakmailag többet tud azoknál, akiket tanít, hanem azt is jelenti, hogy a tanár rendelkezik egy olyan emberi tudással, amely miatt érdemes az óráira bejárni.” – vallja Fazekas Gergely.

NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2022.03.21.

Back To Top