FALSTAFF – GIUSEPPE VERDI UTOLSÓ SZÍNPADI MŰVE

 

A Klasszik Anekdoták hétfői adásában a Klasszik Rádió zenei szerkesztőjével, Békéssy Lilivel Giuseppe Verdiről beszélgetünk: felidézzük a Falstaff című opera 1893-as bemutatóját, és megemlítjük a vígoperákat. Szóba kerül Verdi, mint az itáliai nemzeti hős, illetve Verdi Arturo Toscaninire, a 20. század és valószínűleg a világ egyik legismertebb olasz karmesterére gyakorolt hatását is megvitatjuk.

Giuseppe Verdi közel 80 esztendős volt, amikor utolsó színpadi művét, Falstaff című vígoperáját komponálta. A maestro sok évi szünet, környezete sok megszokott tagjának elvesztése után vette ismét kezébe a tollat, azzal az elhatározással, hogy ezúttal csupán a maga örömére, szórakozására dolgozik. A művön 1889 nyarán kezdett dolgozni, s az 1893 tavaszi milánói bemutató után néhány változtatást hajtott végre rajta, így került színre Rómában. (A komponálás ideje alatt volt a Parasztbecsület, a Bajazzók és a Manon Lescaut premierje.)

A vígopera gondolata majdnem fél évszázadon át foglalkoztatta a zeneszerzőt, elsősorban Rossini egyik kijelentése miatt, melyben Verdit képtelennek találta vígopera komponálására. A bemutatón a Falstaff nagy sikert aratott és a siker egyre növekedett, midőn a bemutató együttese staggioneként bejárta vele Olaszországot, később Európa nagy városait.

NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2022.02.07.

Back To Top