Fahrenheit 2020 a Virág Benedek Házban

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Pelsőczi Réka színművész, a Fahrenheit 2020 című előadás rendezője; és Konyorczik Borbála urbanista, a Hosszúlépés. Járunk? társalapítója és ügyvezetője

Jövő vasárnap a Virág Benedek Házban láthatjuk a Fahrenheit 2020 című előadást. A ház egyike annak a néhány épületnek, amelyek még a régi Tabán keserédes hangulatát őrzik. A Tabán domb tövében megbúvó zegzugos XIX. századi épület eredetileg vendégfogadó, később lakóház, majd pedig kelmefestő műhely és sütöde volt. Most pedig várja mindazokat, akik nem félnek megkeresni az utolsó felolvasókat.

Képzeljünk el egy világot, ahol már nem lehet olvasni! Ugye ismerős? Ray Bradbury Fahrenheit 451 című műve óta mindenképp. A Hosszúlépés. Járunk? közreműködésével megvalósuló előadás rendezője Pelsőczy Réka, a Katona József színház színművésze lesz.

Nincsenek könyvek, újságok, versek, novellák, még egypercesek sem. Egyre kevesebben tudnak hozzáférni bármilyen olvasnivalóhoz, hiszen alig maradt írott szó, és mind az olvasást, mind a felolvasást büntetik. Habár üldözik őket, néhányan mégis találtak egy helyet, ahol elbújhatnak, és olvashatnak. Nemcsak maguknak, hanem mindenkinek, aki elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon a hatalommal, megkeresse őket, és meghallgassa a kedvenc műveiket.

„Mire számíthasz? Az irodalom és a színház ellenségei az előadás alatt folyamatosan figyelni fognak, nem lesz egyszerű dolgod. Elmúltak azok az idők, amikor nyugodtan lehetett rágcsálni a puha perecet a szünetben, hiszen ki tudja, nem ez lesz-e az utolsó előadás. Kik fognak szerepelni? Nem leplezhetjük le őket. Csak annyit mondhatunk, hogy fiatalokkal és idősekkel, sokat megélt és pályájuk elején járó felolvasókkal egyaránt találkozhatsz minden alkalommal. Egy a közös bennük: felolvassák a kedvenc műveiket mindenkinek, aki elég bátor ahhoz, hogy rájuk találjon. Miket fognak felolvasni? Minden Fahrenheit 2020 társulati tag maga választja ki, hogy mit fog felolvasni, így sosincs két egyforma produkció. Amiben biztos lehetsz, hogy sok különböző műfajjal találkozol majd.”

forrás: https://hosszulepes.org/hu/seta/farenheit-2020

Back To Top