EMLÉKTÁBLÁT ÉS KÖZT IS KAPOTT BUDÁN KOMLÓS JUCI

 

Szabó Magda és Solt Ottilia után a XX. század Magyarországának újabb fontos alakjáról neveztek el közterületet a II. kerületben – a Nemzet Színésze címet is viselő Jászai Mari-díjas színművésznő, Komlós Juci (1919-2011) nevét Szemlő-hegyen mostantól egy köz, illetve emléktábla őrzi. Az Impresszióban Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere beszél az esemény apropójáról.

Az elnevezés egyik célja a budapesti közterületeken fennálló állapotok javítása, hiszen a fővárosban ma közel kilencszer annyi férfi nevével találkozhatunk az utcanévtáblákon, mint nőével.

A hét évtizeden át színpadon álló, többek közt a rég eltűnt Király Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Magyar Színházban, a Vidám Színpadon, a József Attila Színházban, a Tháliában, illetve a Nemzetiben is sikert aratott Komlósra ma leginkább az ikonikussá vált teleregény, a Szomszédok Takács Lenkékejént emlékezünk, de pályája során számos játék- és tévéfilmben is játszott, sőt, szinkronszínészként is évtizedeken át nélkülözhetetlen volt.

A színésznő százharmadik születésnapján tartott avatóünnepségen Fehér Anna, illetve Földessy Margit színművésznő mellett a SZINDRA társulat emlékezett Komlós Jucira.

INTERMEZZO – Bálint Edinával 
Adás: 2022.02.14.

Back To Top