ELSŐ ÍZBEN TARTANAK RENDEZVÉNYEKET A MÁRAIKULTBAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL

 

Első ízben tartanak eseményeket a MáraiKultban a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Ez igazából nem is egy nap, hiszen a programok már ma elindulnak, és egészen vasárnapig tartanak, azaz méltán nevezik az eseménysorozatot a Magyar Kultúra Hetének. A programokról az Impresszióban Fodor Balázst, a MáraiKult operatív vezetőjét kérdezi Bálint Edina.

A héten a komolyzene, a színház, a népzene és a költészet tör utat magának és hívja utazásra a kultúrát kedvelő közönséget.

Szerdán a A KV Társulat Médeia című darabját láthatjuk, mellyel először vállalkoztak a klasszikus mű feldolgozására; az ókori szöveg alapján olyan kortárs előadást hoztak létre, amely a nők kiszolgáltatottságáról és egy krízishelyzet megoldási lehetőségeiről szól, ma.

Csütörtökön Jordán Tamás és Sebő Ferenc „Szólt az ember” című József Attila estje lesz, valamint a Családban marad című beszélgetős sorozatban Gerőcs László matematikatanár és Gerőcs Péter író lesznek a ház vendégei.

Szombaton Szalai Kriszta Maradjunk annyiban című monodrámáját is láthatjuk, melyben a színművész egy hajléktalan nő történetét írta színpadra.

A MáraiKultos események mellett a Jókai Anna Szalon is változatos irodalmi, család- és zenetörténeti programokkal készül, a Virág Benedek Házban pedig Pribojszki Mátyás Szájharmonika Klubja, és egy különleges indiai táncest is látható lesz.

Műsor: Intermezzo
Adás: 2022.01.18.
Műsorvezető: Bálint Edina

Back To Top