Dés András a pénteki Radnóti esten

Az Impresszióban Bálint Edina vendége Dés András ütőhangszeres művész, fókuszban a Nem tudhatom – Radnóti és korunk című est, amelyen édesapja, Dés László, valamint Fullajtár Andrea és Mácsai Pál mellett, ő is fellép.

A beszélgetés már visszahallgatható ITT:

Dés András 2005-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén. Számos népszerű jazz-együttes tagjaként turnézott Európa-szerte, mint például a Balázs Elemér Group, a Kaltenecker Trió, a Dés László Septet, a Winand Quartet, a Zoltán Lantos Mirrorworld vagy a Lukács Miklós Quintet.


Olyan jelentős és világhírű helyszíneken játszott, mint a Carnegie Hall, a Covent Garden, az amszterdami Concertgebouw, a damaszkuszi Operaház, az izraeli Jerusalem Theatre vagy a 2010-es sanghaji világkiállítás. Ütőhangszeresként közreműködött több mint nyolcvan albumon és számos filmhez, színházi előadáshoz szerzett zenét. Két lemez jelent meg saját neve alatt, az első, az Unquiet Stillness 2009-ben, a második, a Tourist No.1 2014-ben. 2014. novemberében volt a premierje a Szkéné színházban szóló-estjének, a Farkasszemnek. A jazz mellett Dés András egyéb zenei stílusokban is otthonosan mozog.

Tagja volt Magyarország egyik legsikeresebb popzenekarának, a Jazz+Az-nak, számos népdalénekesnővel is dolgozott, többek között Palya Beával, Szalóki Ágival és az elektronikus világzenét játszó Mitsoura zenekarral. Az elmúlt évek során Dés egyéni ütőhangszeres szettet fejlesztett ki magának, melyen jobb kezével dobosként, a ballal pedig ütőhangszeresként játszik. Számos egyéb kézi ütőhangszert is használ, többek között a magyar kannát és ütőgardont, hangszereket a latin-amerikai tradícióból vagy keretes dobokat a világ különböző tájairól.

Ezen a héten pénteken különleges műsort hallhatunk két kiváló színésztől (Mácsai Pál és Fullajtár Andrea) és három fantasztikus muzsikustól (Dés László Kossuth-díjas szaxofonművész, zeneszerző, Dés András, a fiatal zenészgeneráció legelismertebb ütőhangszeres művésze és Lukács Miklós kimagasló tehetségű cimbalomművész) Nem tudhatom – Radnóti és korunk címmel a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Nem hagyományos értelemben vett irodalmi estről van szó. Vers, próza és zene egyedi párbeszéde a műsor. A művészeti ágak átjárhatósága, a művészek egyedi produkciói teszik az előadást még különlegesebbé.

A zenei improvizációk a prózában, versben elhangzott gondolatokat továbbviszik, reflektálnak azokra. Az esten Radnóti Miklós versein, naplórészletein, korabeli írásokon, dokumentumokon kívül kortársainak versei is szerepelnek, mind olyanok, amelyek kapcsolódnak Radnótihoz és korához, valamint korunkhoz, mindez különleges összeállításban és tolmácsolásban.

forrás: https://info.bmc.hu/index.php?node=artists&table=ZENESZ&id=37

Back To Top