BOGÁNYI TIBOR KARMESTER A KLASSZIK PORTRÉ VENDÉGE

 

A Klasszik Portré vendége kedden Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett karmester. Repertoárja a klasszikusoktól a nagykórusú műveken, valamint oratóriumokon át a balettig terjed. Bogányi Tibor 2014-ben debütált Boito Mefistofele és Puccini Tosca című operáival a Magyar Állami Operaházban.

Számtalan rádió- és televíziófelvételen közreműködik, a vezénylés mellett aktívan csellózik és rendszeresen koncertezik mind Magyarországon és külföldön. A Bogányi Tibor és Zászkaliczky Ágnes által megálmodott Carmina Burana izgalmas látványvilága az Erkel Színházban volt látható.

„Azt tanultam a mestereimtől, hogy a mi tevékenységünk jobban kell hasonlítson egy szolgai tevékenységre: a zenét és a muzsikusokat ki kell szolgálni a vezényléssel. Ahogyan az Operában sem lehet meghalni minden este a Tosca során, pedig meg kellene, és a Carmina Buranaban sem repülök a mennyekbe, mert nem tudok még.” – vallja Bogányi Tibor.

A karmester legközelebb január 28-án vezényel a Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, A vörös hegedű című előadáson, amelyen Elina Vähälä hegedűművész is fellép.

Műsor: Nyitány
Adás: 2022.01.25.
Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top