BELLA MÁTÉ ZENESZERZŐ A KLASSZIK PORTRÉ VENDÉGE

 

A Klasszik Portré vendége 8 óra után Bella Máté Junior Prima, Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző, egyetemi oktató.

Bella Máté azon kevesek közé tartozik, aki 35 éves kora alatt vált meghatározó személyévé a magyar zenei életnek. Kortárs kompozícióit jelentős nemzetközi együttesek mutatják be, könnyűzenei művei a hazai rádiók kedvencei, zenés színpadi darabjai az ország legfontosabb színházaiban szólalnak meg. Látszólag szerteágazó tevékenységei abból a felismerésből táplálkoznak, hogy miként lehet másodpercek leforgása alatt a mai közönség figyelmét megragadni. Máté missziójának tekinti az Y és Z generáció integrálását a komolyzenei életbe. Eddigi munkásságának lenyomata az a zenei olvasztótégely, melyben a különböző műfajok esszenciáját megtartva új szemléletmóddal komponált alkotások jönnek létre.

2011-ben diplomázott a Zeneakadémia zeneszerzés szakán, Fekete Gyula növendékeként. 2013-ban Erasmus ösztöndíjjal fél évig a krakkói Zeneakadémián tanult, Wojciech Widłak osztályában. 2014-ben egy évre elnyerte az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány ösztöndíját, 2017-ben pedig az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa volt. 2016-ban Studio 5 néven létrehozott kortárszenei alkotócsoport egyik alapítója. 2018-ban DLA doktori fokozatot szerzett Summa Cum Laude minősítéssel. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, tagja az Artisjus Komolyzenei Szerzői Véleményező Bizottságának, valamint a Magyar Zeneszerzők Egyesületének és a Magyar Filmakadémia Egyesület zeneszerző szekciójának.

Magyar és külföldi zenekarok egyaránt műsorra tűzik műveit, mint az Ensemble InterContemporain, a London Sinfonietta, az Ensemble Modern, a Münchener Kammerorchester. a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Doelen Ensemble, az UMZE kamaraegyüttes vagy a Budapesti Fesztiválzenekar. Színházi kísérőzenéi a Nemzeti Színház, Vígszínház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház és a Magyar Állami Operaház színpadain szólaltak meg.

Műsor: Nyitány

Adás: Kedd 7:00

Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top