Beethovennel a szabadban – koncertsorozat a Brunszvik kastélyban

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, fókuszban a BEETHOVENNEL A SZABADBAN című koncertsorozat. 

A Nemzeti Filharmonikusok Beethoven koncertjei a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában. Júliusban szinte a Brunszvik-kastélyparkba költözik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, hiszen egymás után három szombaton is Beethoven darabjait játsszák szabadtéren. Beethoven nevét és művészetét a német származású Brunszvik-család tagjai korán megismerték.

Ifjabb Brunszvik Antal gróf felesége, báró Seeberg Anna már 1795-ben előfizetője volt a fiatal komponista három zongoratriójának. Személyes ismeretségük 1799 májusában kezdődött. Seeberg Anna két idősebb lányával, Terézzel és Jozefinnel Bécsbe utazott, hogy a lányok zongoraleckéket vegyenek és persze, megfelelő férjet találjanak. Felkeresték Beethovent és megnyerték őt arra, hogy a lányoknak zongoraórákat adjon. A mester 16 napig foglalkozott velük, és búcsúzóul a „Rád gondolok” című vers kottáját jegyezte be a két Brunszvik-grófnő emlékkönyvébe.

Utána többször járt Martonvásáron, sőt alkotott is a kastélyban! Jozefinhez pedig gyengéd szálak is fűzték a zeneszerzőt. Az első koncerten az ózdi születésű Farkas Róbert vezényel majd, aki a 2011-es Lovro von Matačić Karmesterverseny 3. díjasa volt. A Zeneakadémián végzett tanulmányait követően 2006-tól 2012-ig a berlini Universität der Künste hallgatója volt, s legnagyobb sikerei azóta is Németországhoz kötődnek.

A második hétvégén Madaras Gergely dirigálja a zenekart, aki az Orchestre Philharmonique Royal de Liège zeneigazgatója, számos európai és tengerentúli koncertterem és operaház rendszeres vendége, és aki már az Angol Nemzeti Opera, a Savaria Szimfonikus Zenekar és az Orchestre Dijon Bourgogne karmestereként is bizonyított.

Az utolsó Beethoven-műsor dirigense Vajda Gergely karmester, zeneszerző, klarinétművész lesz, akinek karrierje az Amerikai Egyesült Államokban bontakozott ki a Milwaukee-i, az Oregoni és a Huntswille-i Szimfonikusok élén, miközben a művész a magyar zeneélettel is mindmáig állandó és szoros kapcsolatban maradt.

Back To Top