BARÁT ATTILA GYÖRGY SZÍNMŰVÉSZ A MÚZSA ROVATBAN

 

Múzsa rovatunk pénteken 8 óra után jelentkezik, a rovat vendége Barát Attila György színművész.

 

A Madách Színház színpadi munkái mellett egyéb feladatai is vannak. Így például rendszeresen szinkronizál filmekben, mesékben. Jelenleg leginkább az apaszerepek jönnek be, talán nem véletlenül, hiszen a magánéletben is a kislánya a mindene. Ezek mellett pedig a filmek, sorozatok is helyet kapnak az életébe, nagyon szeret forgatni, óriási kaland egy-egy filmszerep.

Barát Attila György már gyerekkorában tudta, érezte, hogy a színészi pálya áll hozzá közel, így általános iskola után a szentesi gimnázium drámai tagozatára jelentkezett, és ott tanult a szakma alapjairól.

– 1989-ben érettségiztem, utána jelentkeztem a ­színművészeti főiskolára, sajnos nem sikerült a felvételim. Az élet úgy hozta, hogy bekerültem a Madách Színházba, miközben felvettek a főiskolára, és 1997-ben musical szakon, Szinetár Miklós osztályában szereztem meg a diplomámat, és azóta is az ősszínházam színpadát koptatom. És itt hadd említsem meg Szirtes Tamást, aki tanított a főiskolán és jelenleg színházigazgatóm is – mesélte a színész.

Hogy milyen volt ez a több évtized? – Olyan, mint ahogy egy igazi szerelemben szokott lenni. Voltak szép időszakok, voltak civódások, gyönyörű pillanatok, de mélypontok is. Valahol már összeforrtam a Madách Színházzal. Nagyon sok szerepet megformálhattam, talán a legemlékezetesebb az Operaház fantomja volt, melyben Andrét, az operaigazgatót játszhattam el. Az biztos, hogy nagyon sokat tanultam az ott eltöltött évek alatt, sokat adott nekem ez a színház, és remélem, még hosszú a közös utunk – fogalmazta meg Barát Attila György.

https://www.youtube.com/watch?v=-9DPtQmLhZs

Műsor: Nyitány
Kezdés: Péntek 7:00
Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top