ÁLLJON MEG EGY NOVELLÁRA – PLAKÁTOKON ÉS PODCAST SOROZATBAN

Negyedjére is kihirdették a JCDecaux népszerű novellapályázatának nyerteseit, akiknek alkotásai a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte.

 

Évről évre több ezer novella érkezik a JCDecaux immár hagyományosnak mondható novellapályázatára. Az alkotók lelkesedését a koronavírus-járvány sem törte meg: idén több mint háromezer írás közül választotta ki a zsűri a 20 legjobb novellát, melyek most először nem csak a megállók plakátfelületein, hanem YouTube- és podcast-sorozat formájában is megelevenednek. A korábbi évekhez hasonlóan sok pályázat szólt a szerelemről, a szülő-gyermek viszonyról és a személyes útkeresésről, de rengetegen merítettek a járványhelyzethez kapcsolódó élményeikből is.

A zsűri elnöke idén is a József-Attila díjas Grecsó Krisztián volt, aki Vecsei H Miklós Junior Príma-díjas színművésszel és Szabó Melindával, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesével hirdették ki a nyerteseket. Az első díjat és az azzal járó 300 ezer forintot a Ha marad valami utánam című novella szerzője, F. Tóth Gergely nyerte, aki pár éve kezdett írni és versekkel is kísérletezik. A második helyért járó 200 ezer forintot az Első ajtó című írásnak ítélte a zsűri, melynek írója Vörös Szabolcs Gergelyné Lukács Andrea, Redelle, aki 4 lány anyukájaként szabadidejében újságíróként, bloggerként tevékenykedik.  Harmadik helyen végzett a Szemem színei, Török Ábel alkotása, aki az ELTE-n klasszika-filológia szakos hallgató. A novellapályázatnak több visszatérő shortlistese is van: 2018-ban Ecsédi Orsolya nyerte a fődíjat Lakásétterem című írásával, idén pedig két műve, a Szőr és az Apokaliptikus tréner is bekerültek a legjobbak közé.

Pölczman Péter novellái szintén évről évre a zsűri kedvencei között szerepelnek: 2019-ben harmadik helyezett lett a Várandósságmenedzser című művével, és idén pedig Minden című írása fog megjelenni a plakátokon. A JCDecaux idén is közönségszavazásra buzdítja az utazó- és az olvasóközönséget a pályázat weboldalán. Szavazni lehet az egyéni kedvencre a zsűri által 20 legjobbnak ítélt novella közül, hogy a legtöbb voksot kapó novella szerzője legyen a közönségdíjas. Idén a novellapályázat digitális kiterjesztést kap, így a legjobb alkotások még szélesebb közönséghez eljuthatnak. A 20 döntős novellából podcast- és videósorozat készül Kiss Flóra és Pesák Ádám és Vecsei H. Miklós színművészek előadásában.

SamuTímeát, a JCDecaux vezéigazgatóját arról is kérdeztük a Papagenoban, miért fontos ez a verseny?

Back To Top