A SIRÁLY CÍMŰ DRÁMA IHLETTE TÁNCELŐADÁST MUTAT BE A FELEDI PROJECT

 

A Reggeli Express vendége Feledi János, Harangozó Gyula-díjas rendező-koreográfus. A beszélgetés apropója: tavaly 10 éves jubileumát ünneplő Feledi Project február 7-én a Nemzeti Táncszínház Nagytermében mutatja be Csehov Sirály című színműve nyomán készült táncelőadását, amelyet a Harangozó Gyula-díjas Feledi János rendezett és koreografált.

Az előadás érdekessége, hogy Bánki Ákos festőművész a teljes előadás alatt a színpadon fog festeni.

Csehov művének mondanivalója mindenkor időszerű, fontos üzeneteket tartalmaz a ma embere számára.
A Sirályban egy csoport férfi és nő tétova bálját látjuk, akik a szerelmen és a művészeten, sötétedő koruk utolsó fényvillanásán át próbálnak maguk számára életet kreálni. A beteljesületlen lehetőségek világát tárja elénk. Egy olyan világot, amelyben mindvégig megvannak az értelmes cselekvés kilátásai, az álmodozók mégsem tudnak mit kezdeni magukkal, s ezért alulmaradnak a valósággal szemben. A szereplők nem a jelenben élnek. Életüket mintegy elhalasztják és csak a jövőről ábrándozva élik meg igazán, de mintha nem ismernék fel a két idősík kapcsolatát, valójában sohasem lépnek a jövő felé, vagyis ők maguk felelősek a sorsukért.

Az előadásban emberi sorsokban mutatkozik meg generációk harca, a világok háborúja.

Fókuszba kerül a lélektani elemek feltérképezése, amely egyszerre szórakoztató és tanulságos. Az előadás egyik érdekessége, hogy Bánki Ákos festőművész a teljes előadás alatt festeni fog a színpadon, amely a mozdulatok, interakciók szépsége mellett a vizuális látványt is emeli majd. A bemutató zenéjét Mester Dávid, a Vígszínház karmestere, zeneszerzője, zongoraművésze és Farkas Bence zeneszerző jegyzi, a jelmezek Bati Nikolett, a díszlet Minorics Krisztián munkája. Fénytervező Pető József, akinek a Feledi Project Metamorfózis előadásának világítását is köszönhetjük. Feledi olyan táncművészekkel dolgozik az előadásban, mint Nyeste Adrienn, Kaiser Fruzsina, Jenei Lilla, Guzmics Petra, Nagy Csaba, Gyugos Dominik, Keresztes Patrik, Kalmár Attila, Takács Lacek és Julien Klopfenstein.

NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2022.02.02.

Back To Top