A PRESSZÓ VENDÉGE BOZÓ ANDREA SZÍNÉSZNŐ

 

A Presszó asztalánál hétfő este Bozó Andrea színésznő, akit a műsorvezető, Szemere Katalin kérdez szerepeiről és sikereiről. Bozó Andrea az Indiai Nagykövetség Jóga Nagyköveteként mesél arról, hogyan segítheti a jóga a színészek munkáját, és megtudjuk azt is, miért kezdett el asztrológiával foglalkozni.

Az első nagy pesti sikert Székely Csaba Bánya-trilógiájának női szerepei hozták Bozó Andreának (egy fiatal, egy középkorú és egy idős nőt játszik a három darabban). Tartottak-e attól, miként fogadja a közönség a Bányavizet, amely olyan kényes, de valós kérdésről szól, mint a papi pedofília, és volt-e olyan néző, aki kiment az előadásról – kérdezzük a színésznőt.

 

Szó lesz a jó színpadi partnerről, ezt annak kapcsán kérdezzük, hogy legalább húsz éve rendszeresen játszik Kaszás Gergővel. Izgalmas vagy rizikós egy új társulat? – erről beszélgetünk annak kapcsán, hogy a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházhoz szinte alakulásakor csatlakozott, 2020-ban pedig társulati tag lett.

Kiderül, mit szeretett Valikában, a Tóth János című tévésorozatban játszott szerepében, és hogyan oldották meg Stohl Andrással azt a színpadi helyzetet, amikor kicsúszott egy üveg a kezéből, és a dugó beleragadt az üvegbe. A helyzetet fokozta az izgalom, mivel ez beugrás volt a Játékszín Bányavirág előadásába.

A beszélgetés bővebb verzióját a hétvégétől meghallgathatják a Presszó podcast-csatornáin, a Spotify-on és a Mixcloudon.

Műsor: Presszó
Adás: 2022.01.17.
Műsorvezető: Szemere Katalin

Back To Top