A FUTURA ROVAT TÉMÁJA AZ ENERGIAGYŰJTÉS

 

A Futura rovat vendége 9 óra után Dr. Volk János az Energiatudományi Kutatóközpont Nanoérzékelők Laboratórium vezetője.

 

Egyre több érzékelő gondoskodik arról, hogy az élet számos területén megfelelő információkhoz jussunk, például gyárakban, közlekedési infrastruktúrák környezetében vagy mezőgazdasági területeken. Ezeket az eszközöket azonban gyakran olyan helyekre kell telepíteni, ahol a vezetékes tápellátás, vagy – vezeték nélküli eszköz esetében – az akkumulátorok cseréje nem valósítható meg, vagy pedig a művelet nagyon költséges.

Erre jelent megoldást a környezeti energiaforrásokat kiaknázó „energiagyűjtés” (energy harvesting – EV) módszere. Az elérhető energiasűrűség azonban jellemzően alacsony, emellett intenzitása helytől és időtől függően is erősen változik. A konzorciumi projekt célja tehát olyan megoldások kidolgozása volt, melyek ennek ellenére, az adott körülmények között is megbízhatóan működnek, ugyanakkor rendkívül takarékosak.

Műsor: Nyitány

Adás: Csütörtök 7:00

Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top