168 ÉVES A BUDAPESTI FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG

 

A Hangjelek rovat vendége szerdán 8 óra után Zsoldos Dávid, a Papageno igazgatója. A rovatban 2 fontos téma is előtérbe kerül. A Budapesti Filharmóniai Társaság születésnapja, illetve koncertlátogatás Covid idején.

Több mint másfélszázados múltra tekint vissza a Budapesti Filharmóniai Társaság, Magyarország legrégebben működő zenekara. 1853. november 20-án elhangzott első koncertjét – hatvan ezt követő hangversennyel együtt – Erkel Ferenc vezényelte. A bécsi mintára létrehozott Filharmóniai Társaság a Nemzeti Színház, majd az Operaház zenészeiből szerveződő, független, önálló testület, melyet az elnök-karnagy és a választmány irányít.

A Társaság élén másfél százados történelme során mindössze nyolc elnök-karnagy állt: az alapítót, Erkel Ferencet (1853-1871), fia, Erkel Sándor (1875-1900) követte, majd Kerner István (1900-1918), Dohnányi Ernő (1918-1943), Ferencsik János (1960-1967), Kórodi András (1967-1986), és Erich Bergel (1989-1994), 1997-től pedig Rico Saccani irányította az együttest.

A Filharmóniai Társaság az elmúlt 153 év során (közel 90 éven át az ország egyetlen hivatásos zenekaraként) meghatározó szerepet játszott a hazai koncertéletben, közvetítésével ismerte meg a hazai közönség a magyar és külföldi újdonságokat, a külföld pedig a magyar zeneművészetet. A Filharmonikusok nevéhez több mint száz mű ősbemutatója fűződik, köztük olyan kuriózum is, mint Mahler I. szimfóniájának első megszólaltatása 1889-ben.

A Filharmóniai Társaság alapszabálya értelmében különleges figyelmet fordít az új magyar zeneművekre: Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Goldmark Károly, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leo, Kadosa Pál, Szokolay Sándor számos művet ajánlott vagy írt a zenekarnak, s neves külföldi szerzők – mint Brahms, Dvorak, Mahler, Mascagni, Prokofjev, Ravel, Respighi, Richard Strauss vagy Sztravinszkij is gyakran vezényelték alkotásaikat a Filharmonikusok élén. Az elnök-karnagyok mellett számos nagy karmester játszott fontos szerepet a zenekar életében, mint Richter János, Nikisch Artur, Sergio Failoni vagy Otto Klemperer, és szinte fel sem lehet sorolni a sok nagynevű kül- és belföldi karmestert, hangszeres és énekes szólistát, akik a legnagyobb múltú magyar hangversenyzenekar hangversenyein szerepeltek.

Műsor: Nyitány

Adás: Szerda 7:00

Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top