100 SZÓBAN BUDAPEST – VÁROSI TÖRTÉNETEK

Reggeli Express vendége Varga Cili, a 100 szóban Budapest pályázat egyik szervezője, a Mindspace projektmenedzsere. A beszélgetés apropója: szeptember 30-ig lehet jelentkezni a történetíró pályázatra.

 


Idén is meghirdették a 100 szóban Budapest történetíró pályázatot, amelyre szeptember 30-ig lehet nevezni.

Az ötlet eredetileg Chiléből indult. 2001-ben Santiago-ban a Plagio, a Minera Escondida és a santiagói metró összefogtak, hogy elindítsanak egy pályázatot, amire egy legfeljebb száz szavas, a városhoz valamilyen módon kapcsolódó írással lehetett jelentkezni. Azért választották ezt a formátumot, hogy könnyedén megjeleníthessék a közösségi közlekedés különböző eszközein a történeteket és a hozzájuk készült illusztrációkat. Az évek során a kezdeményezés Chile legfontosabb irodalmi pályázatává nőtte ki magát. Több dél-amerikai városban, több százezer történet érkezik be a szervezőkhöz évente.

Az alapgondolat a budapesti pályázat esetében is az, hogy az irodalom és a városi lét összefonódjon, széles közönséget ösztönözzünk írásra, és hogy a napi közlekedés során az emberek egy pillanatra megálljanak, és időt szakítsanak az irodalomra. A pályázat lehetőséget ad arra, hogy megismerjük a szűken vett közösségünket, és valamilyen módon kapcsolódjunk egymáshoz.
Budapesten 2014 óta több, mint 6000 történet érkezett, évről évre egyre több.

Back To Top