Maurice Andre, a trombita királya

Írta: 

Maurice Andre, a trombita királya 2012 február 25-én, azaz 7 évvel ezelőtt hunyt el.

 

Maurice Andre francia trombitaművész 1933-ban született Észak-Franciaországban. Édesapja bányász volt, de amatőr zenészként trombitált. Ő volt az, aki biztatta Maurice-t, hogy kezdjen el zenélni. Maurice mindenben követte édesapját, tízévesen trombitálni kezdett, 14 évesen pedig bányásznak állt. Később éppen apja volt az, aki segítette őt, hogy zenésznek tanuljon és elküldte fiát Leon Barthélémyhez, majd 18 éves korában felvették a párizsi Conservatoirba. Egyik zenei versenyt nyerte a másik után, 22 évesen pedig elnyerte egy genfi nemzetközi verseny első díját. A következő években játszott olyan zenekarban, mint a Radio France Philharmonic Orchestra, majd az Opera Comique-nál kapott állást. Egy müncheni verseny első helyezése után indult be szólókarrierje, ekkor már 30 éves. Megjelentek első lemezfelvételei, s már olyan karmesterekkel játszhatott, mint Jean-Francois Paillard és Herbert von Karajan. A nyolcvanas évektől nagyon népszerű lett, mint a barokk kor tolmácsolója és különösen kedvelt volt a pikkolótrombitán előadott repertoárja, illetve a hegedű, oboa átiratai, elsősorban Bach, Telemann és Albinoni művekből. Pályája során, több, mint 130 mű trombita átiratát készítette el. Maurice Andre korszakalkotó zenész volt abban a tekintetben is, hogy rendkívül népszerűvé tette a trombitát, s új iskolát hozott létre, sajátos előadói stílusa mentén. Kortárs zeneszerzők közül többen, kifejezetten neki írtak darabokat, mint Marcel Ladowski és Andre Jolivet. Több, mint 250 lemeze jelent meg, 2700 koncertet adott, szerte a világban. Magyarországon több koncertkörúton is járt, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Utolsó koncertjét 2004-ben adta, utána visszavonult és többek között a faszobrászattal foglalkozott.

kép forrása: www.trumpetland.com

 

 

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64