146 éve született Enrico Caruso

Írta: 

146 évvel ezelőtt, 1873 február 25-én született Enrico Caruso olasz operaénekes, az első sztártenor, akit lemezfelvételei tettek híressé. Kissé karcos, de mégis nagyon meleg hangjával, a legnagyobb sikert Leoncavallo Bajazzok című operájában Canio szerepével és Puccini Bohéméletének Rodolfo-jával aratta, de ki kell emelni az Aida-ból Radames szerepét, amellyel Budapesten is fellépett.

 

Nápoly nyomornegyedében született, édesanyja tizenhét halvaszületett gyermeke után, tizennyolcadikként gyermekként jött a világra. Még három testvére született, a család a legnagyobb nyomorban, nélkülözésben és mocsokban élt, ahol folyamatosan harcoltak a patkányok ellen, s a kolerajárvány idején a fertőzések ellen. Állítólag Caruso hipochondriája és beteges tisztaságmániája innen eredeztethető. Gyermekként kezdett el énekelni a Szent Anna templom kórusában, s ekkor szoprán hangja miatt, Carusiellonak hívták őt. Hamarosan hívták énekelni esküvőkre, temetésekre, s rajztehetségével is kitűnt, de ezt kézirat és kottamásolásra használta, így keresett egy kis pénzt. Habár édesanyja óriási erőfeszítések árán tudta fizetni taníttatását, a fiatal Caruso gyakran ellógott és inkább az öbölben úszott. Az ekkoriban megerősödő tüdeje később, már híres operaénekesként sokat segített karrierjében. Rajztehetségét 14 éves korától egy tervezőirodában kamatoztatta, s rendszeresen énekelt nyilvános helyeken, kávéházakban, fürdőkben és az utcasarkon, pár líráért. Amikor meghalt beteges édesanyja, testvéreit árvaházba küldték. Nemsokkal később, 16 évesen, megismerkedett Maria Castaldival és elvette feleségül. Testvéreit innentől ők nevelhették, s Maria később nagyon sokat segített Carusonak abban, hogy híres operaénekes legyen. Enrico Caruso 18 évesen, a mutálás után tenor helyett bariton hangszínnel rendelkezett, ami óriási csalódás volt számára. Egy híres énektanár meghallgatta és gúnyolódva azt mondta, „olyan a hangja, mint az ablakon besüvítő szél” végül, mégis foglalkozott vele és tíz év elteltével Caruso ünnepelt sztár lett. A siker még váratott magára 1898-ig, amikor Umberto Giordano Fedora című operájában bemutatkozott. A zeneszerző később azt írta: „akkor még nem tudtam, hogy isten” A Fedorától azonban váratlanul hatalmas sikere lett, mindenhol ünnepelték a Scala-tól Szentpéterváron át Londonig. Az igazi áttörést azonban 1902-es első lemezfelvétele jelentette. Állítólag a zenetörténészek máig nem tudják, hogy Caruso teremtette meg a zeneipart, vagy éppen fordítva, a kialakuló zeneipar tette naggyá Carusot. Mindenesetre, több, mint egymillió lemezt adott el a 19.-20. század fordulóján, ami hihetetlen szám. A következő évektől, a New York-i Metropolitanban történt bemutatkozásától már a tengerentúlon élt, 1920-ig több, mint 600 előadáson lépett fel és az első amerikai rádióközvetítésben is szerepelt. Népszerűsége ekkor már minden képzeletet felülmúlt, például, Párizsban csak az kaphatott jegyet méregdrágán Caruso előadására, aki vett még egy jegyet olyan előadásra, ahol nem Caruso énekelt. Erejét és idegrendszerét azonban lassan felőrölte a hatalmas nyomás, később a dohányzás és az alkohol. 1920-ban énekelt utoljára színpadon, majd visszatért Nápolyba, meghalni. 48 évesen hagyta el a földi világot, s kapott végső búcsút, a királyi család számára fenntartott San Fransesco di Paola bazilikában.

Feljegyzések szerint, Caruso nagyon lelkiismeretesen készült minden fellépésére, és soha nem felejtette el, hogy milyen mély nyomorból érkezett: rengeteg segélykoncertet adott és jótékonykodott, soha senkit nem utasított vissza, aki kért tőle. Óriási hatással volt korára és későbbi énekesekre: Jose Carreras például hatévesen hallotta őt egy filmben énekelni, s később azt nyilatkozta, másnap elénekelte, amit Carusotól hallott, s ekkor döntötte el, hogy ő maga is énekes lesz.

Kép forrása: www.photoshopcreative.co.uk

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64