José Cura állandó vendégművész lesz itthon

Írta: 

A 2019/2020-as évadtól José Cura argentin operaénekes, zeneszerző, karmester a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) első állandó vendégművésze lesz, az együttműködés részeként november 13-án Verdi Requiemjét vezényli a Müpában.

A megállapodás szerint José Cura három évig az MRME első állandó vendégművésze lesz, mint énekes, karmester és zeneszerző - jelentette be Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója a José Cura részvételével zajló szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ősszel induló koncertévadban José Cura a Müpában vezényli Verdi Requiemjét november 13-án, 2020. január 29-én pedig a Zeneakadémián saját vígoperája, a Montezuma és a rőthajú pap című darab ősbemutatóját dirigálja. Énekesként Leoncavallo Bajazzók című operájában láthatja őt a magyar közönség 2020. április 21-én Canio szerepében a Müpában Kovács János vezényletével. Ecce Homo című művét még idén ősszel hanglemezre rögzítik.

Az argentin operaénekes, zeneszerző, karmester, színész, valamint tanár, fotós és üzletembernek markáns véleménye van, amivel meg tudja szólítani a fiatal korosztályt is. Legfontosabb hitvallása, hogy mindenkinek önmagát kell adnia és az őszinteség a legfontosabb az életben. Egyáltalán nem idegen számára, hogy farmerban lépjen fel. Szerinte nem attól lesz valami értékes, hogy frakkban adja elő és visszafojtott lélegzettel figyeli a közönség. Egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy Bach-nak a mesteri művei mellett 21 gyereke volt. A többit képzeljük hozzá... – mondta. Szeret kommunikálni a közönséggel, de a meditatív csendet is nagyra értékeli. Rendszeresen ápolja argentin zenei örökségét, ezt szívbéli kötelességének tartja. Felmenői között spanyolok, olaszok, apai részről pedig libanoniak vannak, így már abszolút érthető honnan ered a végtelen szenvedélyessége.

Ha a művészetem sikeresen tudja elültetni a magokat az emberek szívébe, és azok ott megerednek, akkor az életem nem volt értelmetlen - hangsúlyozta José Cura.

José Cura az Ecce Homo című 45 perces, háromrészes oratóriumának ősszel kezdődő felvételéről elmondta, hogy ennek ütemezését ma kezdik el. A mű felvételén Elisa Balbo szoprán, Vesselina Kazarova mezzoszoprán, Ramón Vargas tenor és Nicolas Testé basszus működik majd közre.

A Montezuma és a rőthajú pap című vígoperát úgy jellemezte, hogy a zene mögött egy nem annyira vicces, de csodálatos történet áll. Szerinte a mű a közönségnek jó szórakozást nyújthat, hiszen Vivaldi, Scarlatti és Handel találkozását és beszélgetését eleveníti fel. A Magyar Rádió Művészeti Együtteseivel közös terveikről elárulta, hogy többek között Németországba és Szlovéniába utaznak majd turnékörútra.

Kép: Ribáry Manuéla

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64