Bálint-napi szokások

Írta: 

Valentin, vagy Bálint-nap?

A világ számos pontján ma Valentin napot ülnek, milliárd dollárnyi értékben vásárolnak csokit és virágot a szerelmesek vagy azok, akik kedveskedni szeretnének valakinek. A Valentin nap eredeti is jóval régebbi, mint ahogy a manapság megszokott kissé csöpögős szokásról feltételezhetnénk. Már az ókorban ismert volt Szent Valentin alakja, aki II. Claudius császár parancsával szembement és titokban összeadott párokat, bár a császár megtiltotta, hogy a fiatal férfiak házasodjanak, hiszen a hadseregben számított rájuk. Valentin a magyar hagyományokban a gyönyörű Bálint név formájában jelenik meg, amely már a XVI. században is nagyon kedvelt keresztnév volt itthon.

Bálint nevenapja pedig rengeteg népszokást, babonát, hagyományt is képvisel, amelyek közül persze sok a szerelemhez kapcsolódik.

Nézzük rögtön a reggelt: ha ma reggel csókot váltottunk párunkkal, az szerencsét hoz, de ma nem szabad megsértődni semmin. Figyelhetjük a madarakat is, ha van egy kis időnk, mert a madárfajták mind egy-egy férfitípust jelentenek a magyar szokáskörben: ha ma egy hajadon lány verebet lát, szegény ember lesz a férje, de nagyon boldog lesz. Ha azonban gerlice repül el felette, gazdag férjet fog magának. Ne keseredjünk el, ha ma a körút forgatagában nehéz lesz madarat látnunk, hiszen még fa is alig akad, szerezzünk be inkább gyorsan egy cicát. Mert a Bálint napi hagyomány szerint, ha lányos háznál a cica az odaérkező férfi lábához dörgölőzik, a férfi abból a házból nősül majd. Ha nincs macskánk és estig már nem is tudunk egyet kölcsönkérni, folyamodjunk az almás praktikához. Bálint napján csak egy kilenc magvú almára van szükségünk, azt meg kell ennünk és a kilenc magvacskát kiszemeltünk zsebébe csempészni. Garantált a szerelem. Arra, hogy hogyan válasszunk kilenc magvú almát, illetve hogyan csempésszük be a férfiú zsebébe, most sajnos nem tudunk frappáns ötletet adni, de ha valakinek van ötlete, szívesen fogadjuk. Ha nem akarunk bíbelődni az almaválasztással, egy hajszálunkkal is elintézhetjük a dolgot, csak bele kell sütnünk egy tésztába, és valahogy megetetni a kiszemeltünkkel. A vidék szokásai között, említhetjük a mohácsiakat, akik ma zsír nélkül főznek, vagy csak egyszer esznek, a Balatonnál megmetszik a szőlő négy sarkán a tőkéket, Mindszenten pedig hó ide vagy oda, utat vágnak söprűvel az udvar olyan részén, ahol nincsenek jószágok és gabonaszemeket, aszaltgyümölcsöt szórnak a madaraknak, mert régi hagyomány szerint, a madarak ma tartják mennyegjőzüket. Erről egyébként már a XIV. században írt költeményt Madárparlament címmel, Geoffrey Chaucer angol költő, amely verstől számítják a Valentin nap ünneplését. Madárral álmodni egyébként, állítólag férjhezmenetelt is jelent...az viszont biztos, hogy ma, de az év többi napján sem javasolt tükröt törni, mert akár fiú, akár lány törte össze, 9 évig nem házasodik meg. S ha ránk hallgatnak, naplemente után ne is söprögessenek, mert hasonló következményekkel járhat. Legyen ma mindenkinek szép napja, ha tud, béküljön ki haragosával, legyen kedves a környezetében élőkkel és akkor Bálint nap vagy csak egy egyszerű csütörtök, biztos, hogy jó érzéssel tér haza.

A kép forrása: Bálint Borárium

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64