Piazzolla a tangó császára

Írta: 

Az argentin születésű, de New York City-ben felnőtt Astor Piazzollának a szívében is két hazája volt. A tehetséges fiú 16 éves korában visszatért a szülőhazájába, de a nevében megőrizte a New York-i emlékeket: a nevét angolosan, két l-lel írta, így az mindig amerikainak hangzott a hagyományos, argentin ejtésmód helyett.

A fiatal Astor már közvetlenül a hazatérése után komoly, dolgozó zenész lett és két tangózenekarban is játszott, mígnem 1946-ban megalapította az Orquestra del 46-ot, a saját zenekarát. Ugyanebben az évben írta meg az első tangóját, majd az ötvenes évektől kezdve szinte teljesen a komponálásnak szentelte az idejét.

Egy francia ösztöndíjnak köszönhetően megismerkedett Nadia Boulangerrel, aki segített neki abban, hogy a saját zenei stílusára találjon.

„Hallom Ravelt és Sztravinszkijt, de nem hallom Piazzollát!” – emlékszik vissza a tanácsokra a zeneszerző.

Hogyan keletkezett a Négy évszak?

A Négy évszak ötlete valójában egy kis kavarodásból született. A párizsi tanulmányút és több, hatalmas koncert után Piazzolla visszatért Buenos Airesbe, hogy a zenekarával rögzítsen néhány számot a Melenita de oro című darabhoz, amelyet Piazzolla barátja, lberto Rodríguez Muñoz írt. Csakhogy a zeneszerző szinte teljesen elfelejtkezett erről a projektről, úgyhogy gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt, villámgyorsan készítette el a felvételhez szükséges kottákat. Az akkor született darab, a Verano porteño sokáig, mint önálló mű volt ismert, de a következő években Piazzolla még „három évszakkal” egészítette ki.

A Buenos Aires-i Négy évszak Hegedűre és Vonószenekarra

A Négy évszak nagyon meghatározó lett a tangó történetében. Piazzolla megfogadta Boulanger tanácsait, aki azt javasolta, hogy figyelje meg Bartók ideges, feszített passzázsait. Ezek hallhatók a Verano porteño elején is. Helyenként Vivaldi Négy évszakjának motívumai is visszaköszönnek, mintha a nagyívű dallamokkal Piazzolla meghajolna a mester előtt.

Az „évszakok” egyenként is a tangó gyors-lassú-gyors lüktetését követik, a vonósok az erőteljes pizzicato részleteknek köszönhetően néha valójában ütős hangszereknek hatnak a darabban. A Négy évszak a tango nuovo stílus megszületését is jelezte – Piazzolla azonban sokáig csak masszív kritikákat kapott. Nem érezték őt besorolhatónak, az újszerű hangszerelést nehezen tudta elfogadtatni a közönséggel. Sokáig anyagi problémák is gyötörték.

Áttörés

A „60-as évekre viszont megkapta az elismerést, amelyre már nagyon vágyott. A sikerek a magánéletében is változást hoztak. Evlált Dedé-től, az első feleségétől, és hozzáment Amelita Baltarhoz, aki a Balada Para un Loco című slágerét elénekelve a 2. helyet szerezte meg Astornak az első Ibero-amerikai Zenei Fesztiválon.

1976-ban Piazzolla meghívást kapott a Carnegie Hall-ba, majd, mindenkit meglepve visszautasított egy hihetetlen ajánlatot: három hónapos amerikai turnéra indulhatott volna Gerry Mulligannel és Stan Getz-zel, a kor legismertebb zenészeivel. Ő viszont maradt és inkább feleségül vette az utolsó szerelmét: Laura Escaladát.

1987-ben még lehetősége volt fellépni a Central parkban, ahol több, mint 400 ezres tömeg előtt játszotta a tango nuovot, 1990-ben azonban stroke-ot kapott, és a betegségből már nem tudott felépülni. Az idős zeneszerzőt 1992-ben érte a halál.

Piazzolla több, mint 1000 művet hagyott maga után, a Central Park beli koncertről pedig CD felvétel is készült – ez a mai napig népszerű a gyűjtők körében. „Piazzolla nem tangó” – mondták az ötvenes évek elején a művész kritikusai. Ma már senki nem merné így nevezni Piazzolla munkásságát: a műfaj rajongói számára az argentin Prodigy örökre a tango nuovo szülőatyja lesz.

Ha szeretnétek élőben is meghallgatni és megnézni (!) Piazzolla Négy évszak című művéből a Telet, akkor gyertek el a Klasszikus Karácsonyi koncertünkre, ahol a zene mellett UK Tango Championship bajnokainkkal, Serbán Andreával és Szeghalmi Endrével is találkozhattok.

Időpont: 2018. december 21. 20:00 óra

Helyszín: Budapesti Kongresszusi Központ

Kép: Unsplash/7 SeTh, Wikipédia

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64