Mesterkurzussal zárul a III. Marton Éva Énekverseny

Írta: 

Több mint hatvan fiatal vesz részt a hétfőn kezdődött III. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen, amelynek a budapesti Zeneakadémia ad otthont.

Az énekversenyre 145 énekes jelentkezett négy földrész harmincnyolc országából - Perutól Japánon és Dél-Afrikán át Finnországig -, az előzsűri döntése alapján 94 jelentkező kapott meghívást az élő fordulókba. A megmérettetés hétfőn sorsolással kezdődött, délután pedig már a zsűri előtt mutatkozhat be a versenyre érkezett 61 fiatal énekes. A versenyt Batta András zenetörténésszel álmodták meg a Zeneakadémia épületének felújítása idején, majd 2014-ben indították útjára, s Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora az első pillanattól a kezdeményezés mellé állt. Kétéves periódusban tervezve második alkalommal 2016-ban, harmadszor pedig idén rendezik meg a megmérettetést, belevonva az egész világot. Versenyről versenyre egyre több a jelentkező, idén kétharmaduk női előadó, s mintegy fele szoprán. "Világjelenség, hogy a nők bátrabban jelentkeznek" - hangsúlyozta a verseny névadója, aki szerint az énekhang - ha szépen műveli valaki, tiszta szívvel és érzéssel - a hangszerek királynője.

A verseny nem kifejezetten diákoknak, hanem olyan végzett énekeseknek szól, akik most próbálnak elhelyezkedni. Ez a megmérettetés kiugrási lehetőséget, munkát adó eshetőséget, akár egy szerepre való kiválasztást is jelenthet számukra - fűzte hozzá. Úgy fogalmazott, hogy a versenyzők elsősorban nem a közönségnek énekelnek, hanem a szakzsűrinek, amely sokkal nehezebb feladat. A zsűri több szempontot figyelembe véve értékel: elsősorban a hangi adottságok számítanak, másodsorban a technikai megoldások, harmadsorban pedig az, hogy az előadásmód mennyire tükrözi a szerző elgondolásait és a saját személyiséget. Emellett fontos a kiállás, a külső és a színpadra termettség is - mondta Marton Éva

A verseny abszolút győztese, azaz a csaknem ötmillió forintos nagydíjat elnyerő énekes neve a Zeneakadémián zajló vasárnapi gála legvégén derül ki. A teljes verseny, beleértve a hétközben ingyenesen látogatható fordulókat, a martoncompetiton.hu oldalon követhető. A döntőben és a gálán a Magyar Állami Operaház Zenekara működik közre Kocsár Balázs vezényletével.

A versenyre 18-32 éves nők és 18-35 év közötti férfiak jelentkezhettek, elismeréseket összesen több mint ötvenezer euró értékben osztanak ki. A zsűriben Marton Éva mellett Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője; Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera casting directora; Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Teimuraz Gugushvili, a Tbiliszi Konzervatórium professzora; Franz Grundheber német bariton, a bécsi és a hamburgi Staatsoper örökös tagja; Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója vesz részt.

A versenyt követően Marton Éva háromnapos, ingyenes mesterkurzust tart a verseny résztvevőinek. Mint mondta, igyekszik megismerkedni a fiatal énekesekkel, megerősíteni őket és utat mutatni nekik azzal a mottóval, hogy "ha nekem sikerült, akkor neked is sikerülni fog". A művésznő kitért arra is, hogy két komponistát, Liszt Ferencet és Bartók Bélát tekinti példaképének. Liszt Ferencet csodálatos zongoristának és tanárnak, valamint szociálisan gondolkodó művésznek jellemezte, aki szívesen adott és segített másoknak, míg Bartók Béla zenéjének a tisztaságát, a népdal és a népzene felé fordulását hangsúlyozta.

Kép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Via

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64