Egy korty champagne a tatai Pezsgőgyárból?

Írta: 

Egy épület, amit kívülről a tataiak sem ismertek, egy épület, amivel szinte minden megtörtént az elmúlt 60-70 évben, csak jó nem és egy épület, amelyben egykor igazi champagne készült. Ismerjük meg a tatai Pezsgőgyár történetét!

Bár pezsgőt már nem találunk az egykori gyár területén, de néhány csodálatosan szép palack, sőt címke is fennmaradt. Az épületet 1772-ben építették az Esterházyak Fellner Jakab, építőmester tervei alapján. Alapvetően nem pezsgőgyárnak, hanem egy egyszerű gazdasági épületnek készült, majd sör-és szeszgyár lett belőle, ami körülbelül 100 évig üzemelt. Volt benne istálló, három emeletes padlás a gabona tárolására, és a cselédségnek is egy külön épületrész. A pincében az elkészült italokat, termékeket tárolták. A polgárosodás idején nem bírták a versenyt a többi gyárral szemben (Dreher, Hagenbach), ezért hol éttermet csináltak belőle, hol évekre bérbe adták. A hanyatlásnak gróf Eszterházy Ferenc vetett véget, mivel 1905-ben úgy döntött, hogy francia mintára pezsgőgyárat indít el.

A bálterem megszületése

A korábbi sör-és szeszgyártáshoz szükség volt egy nagy belső területre, azonban ez a pezsgőgyártáshoz már nem kellett, így gróf Esterházy Ferenc egy báltermet csinált belőle. A gabonatárolók helyét már csak szimpla tárolóként használják, az istállóból kialakítják a pezsgő csomagoló részt. Egy korábbi szellőzőnyílást kitágítottak és liftet készítettek belőle, így a nyersbe töltött pezsgőket a lift segítségével könnyedén levittek a pincébe. A champagne erjedt, elkészült és fent már csak címkézni kellett a palackokat.

A Mezőgazdasági Múzeum egyik kutatója Gedai Gusztáv felfedezett egy 1917-es teljes évi pezsgőgyári naplót. Ebből kiderült, hogy évente körülbelül 200.000 ezer pezsgőt gyártottak, a klasszikus francia champagne technológiával. Erre a célra Franciaországból hozták a gépeket és külön pezsgőmestert is hozatott a gróf. Európa nagyon sok országába exportáltak. A megtalált pezsgőgyári napló egyik érdekes feljegyzése, hogy 1917 felében már nem tudnak több rendelést felvenni, mivel a pezsgőgyár kapacitása nem bírta a gyártást. Ez a szép, buborékban gazdag világ, azonban véget ért a II. világháborút követően.

7 métert jöttünk le a pincébe

Négy átjáró van, melynek mindkét oldalán szellőző megy fel a bálterem padozatába. Ennél több szellőzővel rendelkeznek, de vannak, amelyeket még ki kell bontani a falból. Téglaboltíves csatornarendszer húzódik az épület alatti részben, utána már csak egy egyszerű téglafalazású csatorna van és a pince legalsó pontjára is elmegy a csatornarendszer, ami még mindig 3 méterrel magasabban van, mint a Cseke-tó szintje. Az egész pincerendszer megközelítőleg 1500 nm. A légcserétől kezdve a vízelvezetést pontosan megtervezte Fellner Jakab. Mind a bálteremben, mind a pincében csehsüvegboltozat van, ami szakértők szerint a legnehezebb boltívrakási mód, mivel szinte végig körkörösen rakták a téglát.

Nyikorgó lépcsőn mentünk fel a padlásra

Az épület három szintes padlással rendelkezik, ahol sokáig gabonát tároltak. Különleges hangulata van, ezért nem érdemes kihagyni!

Ribáry Manuéla (@manuela_ribary) által megosztott bejegyzés,

Nyolcas az elmúlás száma

A háború után államosították az épületet és gyors hanyatlás következett be. Az anno virágzó pezsgőgyárat nyolc különböző helyrajzi számhoz jegyezték be. Nyolc különböző tulaj, nyolc külön világ, nyolc különböző érdekeltség. Megdöbbentő, hogy 1999-ben az 500 nm-es bálteremből fagyasztó, illetve hűtőházat rendeztek be 300 nm-en, -20 Celsius fokon…

Új remény

Séra Mihály borász és testvére dr. Séra Péter orvos álmodott egy nagyot és 2001-ben megvásárolta az elhanyagolt épület egy részét. A családnak tíz évébe tellett, mire a nyolc helyrajzi számú épületet hétre tudták csökkenteni.

„Minket nem a célba érkezés izgat, hanem az út, ami ezzel az épülettel jár. Fölfedezni és megismerni, ez a célunk.” – mesélt Séra Mihály a hitvallásukról.

A hűtőházat a megfelelő előkészületek után 2016-ban bontották le majd a pezsgőgyárat egy fesztivál keretében nyitották meg újra, ahol a tataiak a pincétől a padlásig körbejárhattak. Hatalmas volt az érdeklődés, mivel a lakosok legnagyobb többségének fogalma sem volt arról, hogy mit rejtenek ezek a falak. Kívülről csak egy ütött-kopott épületet láttak, de a rút külső csodálatos belsőt takar.

Feltámad a tatai pezsgő!

Az épület egyik részében kialakítottak egy rendezvénytermet, amit tovább szeretnének fejleszteni. Ide 20-30-40 ember tud leülni vacsorázni vagy bármilyen kisebb ünnepséget megrendezni. Létre szeretnének hozni egy a Neszmélyi-borvidéket bemutató részt, ami mellett kialakítanának egy kis borboltot is, hogy a környező borászok borait meg lehessen vásárolni. Csoportoknak előre bejelentkezés esetén tartanak épületvezetést és persze a báltermet is szeretnék felújítani. Emellett tervben van, hogy limitált számban újra gyártsanak pezsgőt plusz a kertben bemutató jelleggel egy kis szőlőt szeretnének telepíteni.

Kép: Pixabay, Wikipédia, Esterházy Pezsgőgyár hivatalos oldal

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64