Kertészkedjünk együtt!

Írta: 

Mindenki gyönyörű kertről álmodozik, ahol különféle növények találhatóak meg, vagy legalábbis a lakásunkat szeretnénk feldobni egy két meseszép virággal. Ebben, ezen a héten mi is partnerek leszünk, ugyanis Kertészeti Napokat tartunk a Klasszik Rádió 92.1-en, amely két részből áll.


Mindennap nyereményjátékkal jelentkezünk a reggeli Nyitány és a délutáni Intermezzo című műsorainkban, ahol miután elhangzott a kérdés és a három válasz lehetőség, várjuk a helyes megfejtéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre és a jó választ beküldők között napi szinten kisorsolunk egy 10.000 Ft értékű utalványt az Oázis Kertészeti kft. jóvoltából.


A Kertészeti hét másik része, hogy műsorvezetőink napi érdekességekkel látják el a Kedves Hallgatókat növényi rekordok, növényi „legek” témakörben, mint például:


A cserepes növények többsége mindössze 1-2 évet érnek meg, viszont egy, londoni Kew Gardensben lévő Altenstein-i cikász már jócskán 300 éves, amely egyébként 1775-ben került Londonba Dél-Afrikából. A cikászok, vagy más néven páfrányfenyők trópusi- szubtrópusi növények, melyek már jóval a dinoszauruszok előtt jelen voltak a Földön.


Továbbá egy, a kertészethez kapcsolódó interjúval is készülünk, amiben Boross Dávid, az Oázis Kertészeti kft. ügyvezetője avat be minket érdekességekbe.


Velünk úgy nyerhet, hogy közben tanul is.

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64