Brit hónap a Klasszik Rádióban

Írta: 

Április 3-án indul a Brit Hónapunk a Klasszik Rádió 92.1-en, aminek erős kezdése lesz, ugyanis Iain Lindsay, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete élőben ad interjút  Nyitány című műsorunkban, aki hivatalosan nyitja majd tematikus hónapunkat.

Magyarországon csak 1963 óta működik brit nagykövetség, korábban Nagy-Britanniát követség képviselte, követ vezetésével. Az első nagykövet Ivor Pink volt, jelenleg pedig 2016 óta Iain Lindsay tölti be ezt a pozíciót.
Iain Lindsay a kinevezése után rögtön ismert lett, mivel celebritáshoz méltó nézettséget ért el a legnépszerűbb videó megosztó portálra feltöltött videóival. Úgy érezte emlékezetessé kell tennie a bemutatkozását. A költészet napján elmondott József Attila verses videója igencsak sikeresnek mondható, amit itt tud megnézni: 

Egy teljes hónapon keresztül gazdagodhatunk hasznosabbnál hasznosabb információkkal Nagy-Britanniáról. Kiemelt brit klasszikusokkal, érdekességekkel és tudnivalókkal várjuk Önöket Infocseppek formájában, valamint tematikus interjúkat is hallhatnak, többek között az Intermezzo című műsorunkban.
Műsoraink is tematikus formában jelentkeznek majd, így április 15-én például a Cinemusic című műsorunkban a legjobb és legérdekesebb angol filmekről és sorozatokról lesz szó.

Az éppen aktuális interjúkról, témákról és egyebekről a www.klasszikradio.hu címen vagy a Facebook oldalunkon tudhat meg többet.

  

                                        

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64