Prózai előadás Szép Ernő verseiből

A reggeli Nyitányban Bíró Eszter színész, énekesnő járt nálunk, aki 2013-ban elsősorban gyerekeknek és családoknak szóló képeskönyvet, lemezt és színpadi produkciót készített Állati Zenés ABC címmel.


Az Állati Zenés ABC 2014-ben elnyerte az év gyermekalbuma címet, és a Fonogram – Magyar Zenei Díja mellet, bekerült az óvodákba és általános iskolákba, hogy segítse a tananyagot.


Idén ősbemutatót tartottak a Rózsavölgyi Szalonban, az általa és Födő Sándorral együtt megálmodott, Kérem, én még nem játszottam – Szép Ernő válogatott szerelmei című prózát. Mindketten beleszerettek Szép Ernő verseibe és megzenésítették őket. A darabban 6-7 színdarabot használnak és körülbelül 8 versből készült. A történet lényege, hogy a második világháború vége felé az egykor sikeres, közkedvelt író gyakran betér egy színházba, hogy újabb előadások ötletével meggyőzze a direktort, adjon neki munkát és persze előleget. Miután az irodából elkergetik, egy üres színpadra menekül, ahol gyönyörű történetek és képek jelennek meg a szeme előtt, az igazgató feleségéről, és megannyi más nőről. Eszter elmondta, hogy idén sajnos már csak kétszer játsszák a darabot, de jövőre szerencsére folytatják. Ebben az évben november 23-án és december 13-án lehet még megtekinteni az előadást a Rózsavölgyi Szalonban.

 

Kép: mupa.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36.1.786-64-64