Ifj. Johann Strauss operettje az Erkel Színházban

A március 24-től kettős szereposztásban látható ifj. Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettje, amelynek címszerepét Kiss B. Atilla és László Boldizsár alakítja.

Ifj. Johann Strauss egyik budapesti látogatása alkalmával ismerkedett meg Jókai Mórral, amely találkozásból megszületett A Cigénybáró. Az 1886-os premier óta immár 15. változatban láthatja a magyar közönség a nagyoperettet: ezúttal Szinetár Miklós rendezésében, aki így nyilatkozott a darabról: „Arra szerettünk volna nagy hangsúlyt fektetni, hogy a korabeli Monarchiában mennyire sokféle nép élt. Jókai határozottan állást foglal elbeszélésében a Monarchia sokarcúsága mellett, Strauss is, aki bécsi keringőkirály létére Rákóczi-indulót és magyaros toborzót komponált a darabba, és a szerzőket követve én is állást foglalok annak szépsége és fontossága mellett, hogy a Duna-menti népek különbözőek és mégis egységesek.”
A zenékben a csárdás, a cigányzene, a bécsi keringő és a fajsúlyosabb dallamok is egyaránt fellelhetőek. A cigánybáró 18. és a 19. századot idéző jelmezeit Pilinyi Márta, míg díszletét Horesnyi Balázs tervezte.  

Fotó: Nagy Attila

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36.1.786-64-64