Energiaáramlás a Pannon Filharmonikusokkal

A Pannon Filharmonikusok március 1-jén megkezdte az Energiaáramlás címet viselő 2017/2018-as évad fővárosi bérletsorozatának értékesítését. 
 
A zenekar igazgatója, Horváth Zsolt a Müpában, március 6-án tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Pannon Filharmonikusok elért egy magabiztos technikai tudásszintet és repertoárt. Ennek köszönhetően túl tud emelkedni a perfekcióra való fókuszáláson. A társadalmi érintkezés lényege az, hogy valóban létrejön a közlés, ami a koncertteremben az energiaáramlásban valósul meg a muzsikusok és a hallgatóság között.
 
A Pannon-bérletsorozat öt előadásán olyan erejük teljében lévő muzsikusok lépnek színpadra, mint Benjamin Schmid, Bogányi Gergely, Baráti Kristóf, Várdai István és Dejan Lazić. Mind olyan művészóriások, akik tisztában vannak tudásuk, technikájuk és tehetségük erejével, melynek irányításával az egyes művek eddig soha nem hallott formában szólalnak meg a közönség előtt, lehetőséget teremtve a flow-élmény felejthetetlen átélésének. 
Bogányi Tibor, a zenekar vezető karmester szerint a koncerteken a láthatatlan válik lényegessé. 
„Energiát hozunk létre és adunk át a közönségnek. Egy-egy frázist viszünk magunkkal a hangversenyekről, amit többet nem tudunk kitörölni a fejünkből.” – fogalmazott. 
 
További érdekesség, hogy az egyes hangversenyek során az öt művész közül hárman – Benjamin Schmid, Baráti Kristóf és Várdai István – Stradivari hangszereken adnak majd elő. Az egyedi hegedűk mellett egy rendkívül értékes Stradivari-cselló is hallható lesz Várdai István játéka során. 
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36.1.786-64-64