Kocsis és mi


Szatmári Róbert, a Klasszik Rádió főszerkesztőjének legújabb jegyzete. 

"Meghalt Kocsis Zoltán. Egyszerű leírni ezt a mondatot, már nagyon sokan  megtették a szomorú esemény óta. Belegondolni azonban nehéz. A klasszikus zenével foglalkozó ember, legyen az muzsikus, rádiós vagy épp zenés színházi rendező, óhatatlanul is továbbgondolja  ezt a mondatot. Kocsis Zoltánról mindenki hallott, az is, aki esetleg Telemannról vagy épp Berliozról nem. Nem véletlenül volt népszerű, hiszen kimagasló tehetségével a korosztálya nagyszerű zongoraművészei között is jelentős sikereket ért el, világsztár lett, a legnagyobb lemezcégek adták ki a felvételeit és a legnagyobb karmesterekkel koncertezhetett. Az Állami Hangversenyzenekarból alakuló Nemzeti Filharmonikusoknaknak aztán ő lett zeneigazgatója, emellett érdekelte a zeneszerzés és  a hangszerelés is. Hatalmas energiával látott neki minden feladatának, száz százalékot követelve mindenkitől, de önmagától is. 
 
Számomra azonban nem a fentebb említettek a legfontosabbak, hanem a zenei nevelő munkája. A Klasszik Rádió hallgatói talán emlékeznek, hogy bizony a rádió alapításánál is jelen volt. Örömmel fogadta a hírt, hogy Magyarországon is megszülethet egy olyan média, amely betölt egy űrt és missziót vállal a klasszikus zene népszerűsítésében, ami mindig is olyan fontos volt neki. Tanácsaival, szaktudásával és persze lelkesedésével segítette a stábot, amely mind a mai napig hálás neki és szívesen gondol vissza a kezdeti hetekre, hónapokra. Zongoraóra címmel sorozatot is készített, amelyben sajátos stílusával és persze humorával avatott be minket a hangszer zeneirodalmának rejtelmeibe. Többször is nyilatkozott nekünk, számtalanszor volt vendége a Nyitánynak, ahol épp az aktuális koncertjüket vezette fel. Ám, ezek a vele készült beszélgetések sosem voltak csupán egyszerű programajánlók, sokkal inkább apró filozófiai fejtegetések a darab természetéről, persze, némi zenei módszertannal kiegészítve. Az a  fajta törekvés, hogy a zenét a maga természetes mivoltában ismertesse és szerettesse meg az emberekkel, talán csak amerikai pályatársánál, Leonard Bernsteinnél volt ennyire erős és nyilvánvaló.
 
Zseni volt. Sok esetben olcsó jelző ez, manapság könnyen adományozzák, de Kocsis Zoltán esetében a hatalmas tehetség mögött  álló életmű bizonyíték a jelzőre. Aki zongorázni hallotta csak egyszer is, nem felejti el soha. Értelmezésein lehetett vitatkozni, de nem elismerni  az előadóművész  ismételhetetlen varázslatát, azt nem. Hogy karmesterként mennyire jelentőset alkotott, arra a közönség tisztelete a  minősítés, a Nemzeti Filharmonikusok koncertjein mindig telt ház volt. És a közönség mélységes aggodalma és szeretete kísérte azokban az években, amiről mindenki sejtette, az utolsók. Mert Kocsis Zoltán nemcsak két végén égette a gyertyát, meggyújtotta középen is már, hiszen tudta, életét csak a visszavonulás hosszabbíthatta volna meg. De ő zene nélkül nem tudott élni.És nekünk nagyon nehéz lesz  megtanulni őnélküle élni." 



 

 
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36.1.786-64-64