A Cirk La Putyka kirakatban tart performanszokat

Egy kirakatban tart ötperces előadásokat egy prágai kortárs cirkuszi társulat. A műsort a járványügyi szabályok betartásával lehet megnézni előzetes jelentkezés után.

A La Putyka Cirkusz igazgatója, Rosta Novak elmondta, hogy az előadásokkal a pandémia alatt is ki akarják elégíteni az élő kultúra iránti igényt. A koronavírus-járvány miatt az összes prágai színház bezárt, akárcsak az iskolák és az éttermek, a La Putyka Cirkusz azonban a körülményekhez alkalmazkodva továbbra is működik.

A cirkusz közönsége az utcáról nézheti a műsort. A nézők korlátozott számban, előzetes jelentkezés alapján tekinthetik meg az előadást: egyszerre csak legfeljebb egy-két ember, vagy egy ennél nagyobb létszámú család. A társulat naponta tíz előadást tart, mindegyiket egyedi műsorral. „Színészeink, akrobatáink, zenészeink, producereink és rendezőink mindent megtesznek annak érdekében, hogy örömet szerezzenek és szórakoztassanak” – olvasható a társulat a Facebook-oldalán.

Mint írták, fontos számukra, hogy kapcsolatban maradjanak a közönséggel, és az is, hogy formában maradjanak mindaddig, míg ismét kinyithatnak a színházak. Ezért akár egy embernek is játszanak.

A Cirk La Putyka szakmailag a kortárs cirkuszi vonalat követi, átlépi az akrobatika, a kortárs tánc, a bábjáték, a koncert és a sport közötti határvonalakat, és arra törekszik, hogy új perspektívát nyújtson ebben a műfajban.

forrás: Cirk La Putyka

Back To Top