Útjára indul A magyar klasszikus zene napja

Hagyományteremtő szándékkal május 30-án, a néhai Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester születésnapján indítja útjára a magyar klasszikus zene napja elnevezésű programsorozatát a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok, bevonva az ország számos együttesét és oktatási intézményét.

Idén öt éve annak, hogy elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású magyar művésze. A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok törekvése, hogy országszerte minél több helyen: koncerttermekben, iskolákban, közösségi terekben szólaljon meg magyar klasszikus zene, és gyarapodjon a magyar zene értékeinek ismerete.

A két szervező számít a zeneiskolák és zenei felsőoktatási intézmények fiatal tehetségeinek, azaz a klasszikus muzsikálás hazai utánpótlásának bemutatkozására, valamint akár új művek premierjére is. Céljuk, hogy megismerhessük a hazai klasszikus zene ifjú nemzedékét, ezért felkérték az ország zenekarait és zeneiskoláit, hogy vegyenek részt ebben a programban, elsősorban magyar műveket tartalmazó programokkal, és ha tehetik – tekintettel a pandémiás helyzetre –, saját városaikban készítsenek felvételeket erről. Az elkészült előadásokat a Filharmonikusok és a Zeneakadémia online közvetíti május 30-án vagy az azt megelőző napokban. Eddig országszerte közel húsz zeneiskola és számos elismert együttes jelezte részvételi szándékát. Műsorterveikben Bartók és Kodály mellett kortárs magyar szerzők művei is helyet kaptak.

Kocsis Zoltán számos vidéki klasszikus zenei együttessel dolgozott együtt, a születésnapján az ő muzsikusaikat és együtteseiket is hallhatjuk majd. Az ünnep alkalmából a nemzet jeles karmesterei szólalnak meg, mesélnek művészi és baráti kapcsolatukról Kocsis Zoltánnal, és hallhatjuk muzsikus barátainak gondolatait a zenei művek előadása előtt.

A május 30-i események záró koncertje a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fellépése lesz a Zeneakadémia Nagytermében, Madaras Gergely vezényletével, Devich Gergely csellóművész közreműködésével. A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy új magyar klasszikus zenei művek szülessenek.


Nyomtatás   E-mail